irodalom

2019.06.09. 16:00

Békakarkötő, egértanya: családi könyvet írt a szennai édesanya

Június végére készül el Patakné Csordás Gyöngyvér első családi regénye. A szennai ötgyermekes édesanya térdszalag szakadása miatti kényszerpihenőjén írta meg humorral teli történeteit.

Góz Lilla

– Évekkel ezelőtt kezdtem el blogot írni, amelyben a napi derűt és bánatot egyaránt megírtam, aztán kinőttem ezt a felületet – mondta Patakné Csordás Gyöngyvér. – Sok kedves történetem van, az egyik legviccesebb, mikor vidéki házunkba beköltöztünk és szülés előtt pár nappal egerek lepték el a házunkat. Egy másikban a vendég kislány élő békából készített karkötőt – sorolta a szennai édesanya.

Megjegyezte: nagy vágya volt, hogy kisebb településre költözzenek ki a városi panelból, mivel gyerekként családi házban nőtt fel és sok időt töltött falusi nagymamájánál is. Mielőtt nyomdába kerülnének írásai, a közösségi oldalon kérte barátait, ismerőseit, hogy mondjanak véleményt történeteiről.

– Közel hatvanan jelentkeztek és kedvező visszajelzéseket kaptam. Volt, aki hosszú levélben írta meg, most jött rá, hogy nem volt rossz anya, s ugyanezeken a lelki folyamatokon ment keresztül a gyereknevelés során – jegyezte meg a pedagógus végzettségű édesanya. Egy regénypályázat több fordulóján is sikerrel szerepelt most készülő családi története, a tervek szerint június végén jelenteti meg. A Család a dombon című könyvének borítóját maga rajzolta figurákkal tette színesebbé.

Patakné Csordás Gyöngyvér korábban írt már könyvet a szoptatásról, amelyet azóta a kaposvári babadobozban ajándékként kapnak meg az édesanyák. Továbbá a koraszülöttekről, a szülés utáni tapasztalatait is könyv formába öntötte. Ő alkotta meg a kaposvári.mami oldalt is, amelyen programokkal, tanácsokkal, hasznos információkkal látta el a kismamákat és az édesanyákat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában