Tűzmegelőzés

2019.03.20. 15:43

Csökkenteni próbálják a tűzeseteket

Csaknem kétszáz rendezvényen, fesztiválon tájékoztatta a megyében élőket a Somogy Megyei Tűzmegelőzési Bizottság. A napokban értékelték a 2018–as évet, valamint kilenc füstérzékelőt adtak át a Kaposvári Egyházmegye Karitász Szervezetének és a Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezetének.

Góz Lilla

– 2018–ban sok feladata volt kollégáimnak a tűzesetek, balesetek megelőzésében – mondta el Kóbor Csaba, a Somogy Megyei Tűzmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke. – A tűzesetek száma csaknem felére csökkent az előző évekhez képest a megyében. – Továbbra is kiemelt figyelmet fordítunk a gyerekekre, az egyedül élő idősekre és a hátrányos helyzetűekre – mondta.

Wéber Antal, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője köszönetet mondott a bizottságnak és a közreműködő szervezeteknek, majd megjegyezte: módszereinkkel azon dolgozunk, hogy minél több életet tudjunk megmenteni és csökkenteni tudjuk a környezeti és komoly anyagi kárral járó eseteket.

– Számos olyan rászorulóval vagyunk kapcsolatban a megye területén, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy füstérzékelő készüléket vásárolhassanak – mondta el Gyarmati László, a Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezetének szakmai vezetője. – Korábban 12 ilyen eszközt adhattunk át a rászorulóknak.

– Nagyon örülök, hogy a füstérzékelők közül én is kaphattam – mondta el Németh Ferenc. A gálosfai fiúhoz kerül egy a kilenc füstérzékelő közül. – Sajnos az otthonomban volt korábban egy tűzeset, akkor még nem volt ilyen érzékelőm – jegyezte meg a látássérült fiú.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában