szolgálat

2019.07.04. 15:48

Diakónusi szolgálatát töltötte Tótiban Vida Zoltán

Gy. Zs.

Szombaton szentelték pappá három társa mellett a nagybajomi Vida Zoltánt is, aki ezt megelőzően fél éven keresztül Lengyeltótiban töltötte diakónusi szolgálatát. – Úgy gondolom, hogy nagyon megszerették őt a hívek a nyitottságáért, szerénységéért – mondta a fiatal papról Zsombok Lajos polgármester. – Aktívan kapcsolódott be a város életébe, több rendezvényen is megjelent, fiatalok kirándulásában segédkezett.

Hasonlóképpen vélekedett az elmúlt időszakról Vida Zoltán is. Mint azt lapunk kérdésére elmondta: jó érzésekkel tölti el a Lengyeltótiban töltött idő. – Mozgalmas, tartalmas időszak volt ez számomra – mondta a pap. – Sok mindenben részt vehettem, Horváth Lóránt atya minden olyan feladatba bevont, amit a diakónus is csinálhat. Így többek között a hitoktatásban is segédkezhettem. Jól éreztem magam Lengyeltótiban: van egy nagyon lelkes mag a településen, melyre lehet építeni, s melyen keresztül talán még több embert meg lehet szólítani. Mindenki rendes volt velem szemben, befogadtak a településen – tette hozzá.

Vida Zoltán újmisét is tart a városban: július 7-én, vasárnap 9 óra 30 perckor a Tóti napok keretein belül lesz az ünnepi alkalom a Szent Jakab templomban. Mint mondta, augusztus 10-től már Siófokra szólítja kápláni kinevezése. Júliusban viszont még visszatér egy kis időre Lengyeltótiba, ahol hittanos táborban segédkezik majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában