noszogatás

2018.09.05. 09:00

Egészséges étrendre ösztönzik a diákokat

Ahogy a tanév megkezdődött, úgy az iskolagyümölcs-program is elindult. Mint megtudtuk, az idei esztendőben is somogyi gyümölcsöt, s abból készült ivólevet kapnak a megyében az általános iskolás diákok. A programmal is az egészséges étrendre hívják fel a figyelmet.

Gyeszát Zsolt

– Már hétfőn reggel közel tíz szállítónk indult el az iskolákba, s megkezdtük a gyümölcsök kiszállítását – mondta el kérdésünkre Tömösváry Máté, a böhönyei székhelyű Balaton-Ker-Tész Szövetkezet kereskedelmi vezetője. Mint azt a szakembertől megtudtuk, a Balaton-Ker-Tész szövetkezethez tartozó termelők több megyét is kiszolgálnak a programban. Így összesen 60 ezer tanulót, Somogyban megközelítőleg 14 ezer diákot látnak el iskolagyümölccsel a tanév alatt. Heti egyszer, három adagnyi gyümölcsöt szállítanak. Van olyan iskola, ahol az alma mellett többször körtét is osztanak majd a gyerekeknek, egyes intézményekben pedig alkalmanként gyümölcslevet is ad a diákoknak.

Már a hét elején megérkezett a gyümölcs a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskolába és tagintézményeibe is. – A korábbi évekhez hasonlóan az idén is elsőtől hatodik évfolyamig kapnak iskolagyümölcsöt a diákok – mondta el kérdésünkre Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató. – Ha hiányzás miatt maradna gyümölcsből, azt a hetedik és nyolcadikos tanulók között osztjuk szét. Ősszel elsősorban almát csomagol a szállító, de előfordul, hogy alma és körte együtt van a csomagban. A késő őszi, téli időszakban több alkalommal kapnak majd a gyerekek almából készült ivólevet is. Úgy tapasztaljuk, hogy szívesen fogyasztják a diákok a gyümölcsöt, az ivólének pedig különösen örülnek. Hasznos a program, hiszen az egészséges táplálkozásra ösztönöz, s arra sarkallja a gyerekeket, hogy több gyümölcsöt fogyasszanak. De azt gondolom, jó a termelőknek is, mert piaca van a terményüknek – tette hozzá a kaposvári főigazgató.

 

Rajzpályázatot is hirdetnek

Ahogy a korábbi években, úgy az idén is megajándékozta a diákokat a szövetkezet, könyvjelzőt és órarendet kaptak a gyerekek. Tömösváry Máté hozzátette: év közben hirdetnek majd rajz- és meseíró pályázatot is a diákok részére, mellyel a gyümölcsfogyasztást és az egészséges életmódot ösztönöznék. Ezen kívül zöldség- és gyümölcskóstoltatót is terveznek még a tanévben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában