életvédelem

2019.09.01. 21:00

Egészségmegőrző napot szerveztek a Somogy Megyei Kormányhivatalban

Civilekkel az egészségért címmel prevenciós napot szervezett a Somogy Megyei Kormányhivatal, amellyel arra hívták fel a figyelmet, hogy minél több ember éljen az egészségügyi szűrések lehetőségével, mert a korai diagnózis életet ment.

K.G.

Az egészségnapra a civil szervezetekkel, partnerekkel közösen készültek a kormányhivatal munkatársai. A rendezvényt Neszményi Zsolt kormánymegbízott nyitotta meg, és beszédében hangsúlyozta: a kormányhivatal szolgáltatói stratégiájának fontos eleme a civilekkel való együttműködés.

– Küldetésünknek tekintjük, hogy javítsunk a lakosság egészségi állapotán és a prevenciós szemlélet minél szélesebb körben jelenjen meg – emelte ki Neszményi Zsolt. Hozzátette: jelentős érdemünk, hogy Somogy megye bekerült a Helybe visszük a szűrővizsgálatokat elnevezésű PILOT programba is. Emellett a hónap második felében a megyében két szűrőbusz is elindul. Ezek a a kis lélekszámú településeken élő, a közlekedési adottságok miatt a szűrési lehetőségekhez nehezen hozzáférő emberekhez helybe viszi a vizsgálatokat, hívta fel a figyelmet erre a kormánymegbízott.

A rendezvényen tizenkilenc együttműködő partner mutatkozott be, és az érdeklődők különböző szűrővizsgálatokon, életmód- tanácsadáson is részt vehettek. A látogatók kipróbálhatták az egészségre nevelő gyermekjátékokat, továbbá megismerkedhettek a civil szervezetek egészségmegőrzéshez kapcsolódó tevékenységeivel.

A rendezvényen életmód tanácsadással, és egészségügyi szűrésekkel várták a közönséget. Vérnyomás- és testzsír-mérést, tápláltsági állapot felmérését, stressztesztet, bőrelváltozásokat, védőoltási és nyári prevenciós vizsgálatokat is igénybe vehettek azok, akik megjelentek a rendezvényen. Daganat prevenciós vizsgálatokat is megismerhették, köztük megtanították az érdeklődő hölgyeknek a helyes emlővizsgálat módját is az egészségügyi szakemberek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában