faültetés

2019.11.17. 20:00

Égigérő oxigénforrásokat ültettek Szemesen

Kicsik és nagyok is ásót ragadtak és részt vettek a balatonszemesi hársliget kialakításában.

Koszorus R.

A Balaton-parti település így csatlakozott a „10 millió fa” elnevezésű civil kezdeményezéshez, amelynek célja: pontosan ennyi fát elültetni hazánkban. Balatonszemesen teljes civil összefogás eredményeképpen mozdult meg a település lakossága és tette hozzá mindenki a maga részét az akcióhoz. Vállalkozók biztosítottak munkagépet, helyi kertészet a termőföldet, mindenki vitt magával szerszámot, talicskát és a családosok a gyerekeiket is, hogy jó példát mutassanak a felnövekvő generációnak. A szombati balatonszemesi faültetési akcióban 46 hársot ültettek el a Reich Károly Általános Iskola melletti üres területen.

 

A fásítással nem állnak le a balatonszemesiek, a tervek szerint tavasszal folytatódik az ültetés, s már az önkormányzat segítségével kerülnek majd a földbe a tiszta levegőt biztosító lombkoronások.

A mozgalom világméretű, de hazánkban is egyre több követője van, az elültetett fák fajtáját és helyét egy telefonos applikáción is meg lehet tekinteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában