kuriózum

2018.10.25. 07:00

Egy hófehér dámbika él a kaszói rengetegben

Csodájára járnak a hófehér dámbikának Kaszóban, az állat tavaly született. Galamb Gábor, a Kaszó Zrt. vezérigazgatója elmondta: a fehér színű vad már az első agancsát viseli.

Góz Lilla

– Szülei pöttyösek voltak, nagyon ritka a fehér színű utód – tette hozzá Galamb Gábor. – Huszonnégyezer hektárnyi területünkön mindössze három ilyen dámbikát ismerünk. Szájhagyomány útján terjed a fehér dámbika híre, sokan különösen emiatt látogatnak el a hozzánk a vadasparkba.

– A fehér szín genetikai elváltozás, kicsi az esélye, hogy két pöttyös, barna színű egyednek fehér utódja lesz – mondta Galamb Gábor. – Nem biztos, hogy a szülők a felelősek ezért, hanem a nagyszülők, dédszülők génjei is lehetnek. Az egyed nem albínó, mivel szeme nem piros és a köröm, az orr előtti szőrtelen rész sem rózsaszín.

– Szinte minden évben a vadászlapokban beszámolnak egy-egy fehér színű egyedről, de nem gyakorta fordul elő hazánkban – mondta Sugár László vadbiológus. A professzor hozzátette: a tiszta fekete színű egyed előfordulási aránya öt, a fehérré pedig mindössze egy százalék. Az egyedeknél pigmenthiány lép fel, úgynevezett flavizmus.

Sugár László megjegyezte: a pigmentált egyedek ugyanannyi ideig elélnek, mint barna társaik. Ha nem domináns a gén, akkor az utódaik nem lesznek fehérek. A kaszói állat gondozóitól még nem kapott nevet. A népi babona szerint az a vadász, aki egy fehér őzet, szarvast lő ki, az egy éven belül meghal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában