Egy nemzet jelképét mentette a hídember Boszniában

1968-ban jelentkezett munkára a Hídépítő Vállalatnál, ahol főgépészt kerestek. Negyvenöt évig dolgozott a hídépítőknél. Olyan hídépítési technológiák mesterévé vált, mint az acélszerkezetek feszítése. Fokozatosan világszínvonalú tudás birtokosa, és speciális berendezések kezelője lett. Ezután jöttek a nemzetközi felkérések.

– 1995 végén fejeződött be a háború Boszniában és a magyar honvédség műszaki kontingense ment a károkat helyreállítani, mert ott minden hidat leromboltak a folyókon, még a kis átereszeket is – idézte fel Hoffmann György. – Meghívtak szakértőként segíteni. Az volt egy elképzelés, hogy a folyómederbe zuhant kövekből újjá lehet építeni a mostari hidat. De hamar kiderült, hogy nem, mert túl nagy darabokban szakadtak a folyóba. Végül az lett döntés, hogy abból a kőbányából hozott kövekből építik újjá, ahogyan Szulejmán szultán idejében felépítették.

A háború után a horvát és a bosnyák-muzulmán oldalon az emberek nem jártak át egymáshoz. A Tito marsall sugárút volt a demarkációs vonal, amelyet lezártak a békefenntartó IFOR, majd SFOR haderők.

– Az első kő kiemelése a folyóból világszenzáció volt, ezt a munkát mi végeztük – emlékezett a hídépítő. – A bosnyákok nem tudták visszatartani a könnyeiket, simogatták a követ, liliomcsokrot tettek rá, s virágot szórtak a Neretvába. Egy szarajevói újságban megjelent: ha lesz híd, lesz Bosznia. Ezt jelentette nekik a híd.

Bár a magyar hídépítők is pályáztak, végül egy török cég nyerte el a mostari Öreghíd helyreállítási munkáit, feltehetően politikai döntéssel. 2004-ben készültek el, de akkor Hoffmann Györgyöt már egy új kihívás várta.

– Rám esett a választás, hogy én legyek az épülő kőröshegyi völgyhíd létesítményvezetője vagyis projektmenedzsere – mondta Hoffmann György. – Egy rendkívül felkészült csapatot verbuváltak, amelyben voltak pályakezdő műszakiak és rutinos vén rókák, mint jómagam. Igen összetett és egyedülálló munka volt a völgyhíd építése. Három körülmény is nehezítette. A legnagyobb magassága 88 méter volt, másrészt hihetetlen mennyiségű betonról és vasról volt szó, ami az extra méreteket adta. Valamint feszített tempóban, három év alatt be kellett fejeznünk. Emiatt éjjel-nappal, hétvégéken és ünnepnapokon is folyt a munka. Négy szakmai világcsúcsot állítottak fel, és nem volt súlyos, halálos baleset.

– A legtöbb híddal érzelmi kötődést alakítottam ki, és a kőröshegyi völgyhíd kezdetben nekem egy kétfejű, 16 lábú sárkány volt – vallotta be a Hoffmann György. – Rengeteg álmatlan éjszakát és gondot okozott. De amikor a két irányból épített híd összeért, akkor ez a sárkány egy gyönyörű nővé változott, aki nyújtózkodik. Azóta a somogyiak is magukénak érzik a völgyhidat, pedig kezdetben rengeteg kritikát kaptunk érte. Büszke vagyok rá, hogy a Balaton északi parton a tihanyi apátság a látnivaló, de a déli oldalon nem lehet elmenni a kőröshegyi völgyhíd mellett.

Egy tanyán telepedett le

Hoffmann György jelenleg egy tanyán él, hobbiállatokkal és szőlővel, borászkodással foglalkozik. Igyekszik mindig aktívan elfoglalni magát. Három gyermeke és unokái vannak. 1965-ben végzett a pécsi Zipernovszky Károly gépipari technikumban. Somogyból nyolc régi évfolyamtársával rendszeresen tartja a kapcsolatot. Összejárnak, s ha teheti, mindig elmegy Rosta István professzor, kaposvári tudománytörténész előadásaira, aki szintén az évfolyamtársa volt.