hivatás

2019.07.30. 17:24

Egyenes az út a szakiskolától a doktoriig

Augusztus elsejétől a Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskolának új fenntartója lesz. A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara átvette a kaposvári és a szekszárdi szakiskolát. Céljuk, hogy a szakiskolától a doktoriig biztosítsák a képzést a fiataloknak.

Góz Lilla

– Egy kormányzati döntést követően augusztus elsejétől a kaposvári és a szekszárdi egészségügyi szakközépiskola a mi fenntartásunkba került – mondta el Stromájer–Rácz Tímea, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának Kaposvári Képzési Központ igazgatója. Hozzátette: az átszervezés célja, hogy folyamatos legyen az egészségügyi dolgozók hivatása a szakiskolától a doktori képzésig.

– A pécsi modellt vezetik be az egész országban, a baranyai városban vették át először a helyi szakiskolát, majd néhány év múlva Szombathelyen történt átszervezés. Ennek köszönhetően ugrásszerűen megemelkedett a középfokú egészségügyi tanulók száma – jegyezte meg Stromájer-Rácz Tímea. A képzési igazgató hozzátette: a kaposvári szakiskolából mindenkit átvettek, nem történt elbocsátás, az intézményt továbbra is Veiger Katalin irányítja. A kaposvári Képzési Központban a tanév szeptember másodikán indul, ezt megelőzően pedig a regisztrációs hét kezdődik.

– A Kaposvári Képzési Központban a tavalyi felvett létszámmal azonos eredményt érhettünk el, összességében 160 hallgatót vettünk fel – mondta el Oláh András, a PTE Egészségtudományi karának dékánja. Hozzátette: 2018–hoz képest növekedett az egészségügyi gondozás és prevenció alapképzési szak népegészségügyi ellenőr és védőnő szakirányának létszáma. A legtöbb hallgató az orvosi diagnosztikai analitikus alapképzési szakra nyert felvételt, nappalin 56, levelezőn pedig 55 fő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában