Bennük rejlő értékek

2019.10.03. 20:00

Együtt küzdenek, együtt örülnek

Érzékenyítő napon találtak egymásra az ép és a fogyatékossággal élő gyermekek a Bárczi iskola és a tankerület szervezésében megtartott érzékenyítő napon. A cél az volt, hogy megmutassák: a fogyatékosok nem mások, mint mi, éppen csupán annyiban különböznek tőlünk, mint bárki más.

Kovács Gábor

Súlyos értelmi sérült, nem beszél, nem szobatiszta, de szeretetre méltó tündérbogár. Egy fantasztikus srác és nagyon sokat ad nekünk – mutatta be nekünk a 11 éves Ádám fiát a kaposvári Beltzer Sándor. Közösen jöttek el a Vigasságok terén tartott érzékenyítő napra.

Az édesapa hozzátette: a közösség, az együttlét és az együttérzés a sorstársakkal nagyon sok segítséget ad nekik. A hasonló rendezvényeken látják, hogy mások is ugyanolyan gondokkal küzdenek, mint ők, és ezt meg tudják beszélni.

A fogyatékossággal élő és a töretlen fejlődésű gyermekek közösen játszhattak fejlesztő játékokat, vehettek részt kreatív, kézműves foglalkozásokon, hallgathattak zenés műsorokat az érzékenyítő napon. Közben megmutatták a bennük rejlő értékeket.

Ha a fogyatékossággal élők értékeit kell sorolni, Benczéné Csorba Margit, a Bárczi Gusztáv Módszertani Központ vezetője azonnal rávágja: őszinteség és szeretet, olyan érzelmi töltet, amely különleges kapcsot hoz létre az érintettekkel. Azzal együtt, hogy két fogyatékossággal élő gyermek sem egyforma. Vannak, akik olvasási és írási, magatartási zavarral küzdenek, vannak szellemileg magas szinten álló autisták, vannak köztük szeretetet sugárzó Down-betegek. Közösen kell megismerni és elfogadni egymást, ezért szólították meg Kaposvár polgárait. A rendezvényen részt vettek civil szervezetek, aki támogatják a fogyatékosok ügyét.

– Komoly feladat áll előttünk az elkövetkező két és fél évben, és a munka már elkezdődött – mondta a megnyitón Stickel Péter, a Kaposvári Tankerületi Központ igazgatója. – A súlyos és halmozottan fogyatékos gyermekek szakmai fejlesztésének lehetőségét biztosítja az a pályázat, amely az utazó gyógypedagógia hálózatot is erősíti. 500 millió forint áll rendelkezésre a program megvalósítására. Öt intézmény részese ennek: a kaposvári Bárczi, a Duráczky, a Pedagógiai Szakszolgálat, a nagyatádi Éltes, és a barcsi Szivárvány EGYMI. 120 millió forintból eszközöket szerzünk be, melyekkel a gyerekek terápiáit segítjük.

Megkönnyítik a családok életét

A rendezvény fővédnöke, Szita Károly polgármester köszönetet mondott azoknak, akik eljöttek, és ezzel hitet tettek a kaposváriak összetartozása mellett. Benczéné Csorba Margit elmondta, hogy a program elindulásával új szakmai anyagok születtek, amelyek segítik a gyerekek lemorzsolódásának csökkentését, a pályaorientációját is és a későbbi munkába állást, valamint az érintett családok életét. Együttműködést teremtenek a gyógypedagógiai iskolák, a fogyatékossággal élőket támogató civil és állami szervezetek, és a családok között. Mivel az összes somogyi gyógypedagógia intézmény érintett a programban, egymás munkáját megismerve mintát nyújtanak, és a jó gyakorlataikat át tudják adni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában