eldugult kémény

2019.10.02. 09:00

Életmentő lehet a rövid ellenőrzés begyújtás előtt

A fűtési szezon kezdetével fontos, hogy a társasházakban és a családi házakban egyaránt ellenőrizzék a kémények és a fűtőberendezések állapotát. A mindössze harmincperces átvizsgálás ingyenes a lakossági felhasználóknak.

Góz Lilla, Harsányi Miklós

Kéménytisztító kefével a vállán indult a József Attila utca 7-es számú társasházba Kisfónai Gyula. A kéményseprő először a tetőn lévő kémény átjárhatóságát ellenőrizte, tükörrel nézte meg mennyire tiszta a járat. Ezt követően pedig lakásonként vizsgálta meg a fűtőberendezések bekötését, állapotának minőségét. Az idén eddig a megyében 6800 társasházi lakást és 21 ezer családi házat ellen­őriztek a kéményseprők.

– Az ellenőrzött társasházi lakásokból 172 esetben történt visszaáramlás, a dugulást sok esetben madár- vagy darázsfészek okozta, a tisztítást követően megszűnt az életveszély – mondta el Farkas József, BM OKF Gazdasági Ellátó Központ Kéményseprőipari Igazgatóhelyettesi Szervezet somogyi vezetője. A családi házak esetében a kémények kormosodása okozza a legnagyobb problémát. Somogyban több mint 136 ezer lakossági kéményt tartanak nyilván, 36 somogyi szakember végzi a lakossági kéményseprést. A jogszabályok alapján a vegyes tüzelésű társasházakat évente, a gázos berendezéseket kétévente kötelező ellenőriztetni. A családi házak pedig telefonon egyeztetve kérhetik az ingyenes szolgáltatást.

Harminc perc a család biztonságáért, címmel indított kampányt a katasztrófavédelem, plakátokon hívják fel a figyelmet a kéményseprés fontosságára. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tájékoztatása szerint egy égéstermék-elvezető teljes nyomvonalának szemrevételezése és műszeres ellenőrzése mindössze harminc percet vesz igénybe otthonunk és családunk biztonsága érdekében. A szolgáltatás igénylése és időpontja egyeztethető a 1818-as, ingyenesen hívható telefonszámon, előbb a 9-es, majd az 1-es menüpont a telefon nyomógombjával történő kiválasztásával. Török Sándor, a megyei katasztrófavédelem-igazgatóság hivatalvezetője elmondta: a hétvégén Somogyszobon egy családi ház pincéjében a vegyes tüzelésű kazánhoz tartozó kéményben a lerakódott korom beizzott, szerencsére a tűz az épületre nem terjedt át. A tavalyi fűtési időszakban 51 kéménytűzhöz, valamint 19 szén-monoxid-szivárgás miatt riasztották a somogyi tűzoltókat.

Jobb a modern, többet spórol havonta

– 2013 óta szigorodtak a fűtőberendezésekkel kapcsolatos előírások, 2018-ban járt le a társasházak esetében a türelmi idő – mondta el Farkas József. Újonnan kiépített rendszer esetén csak kondenzációs vagy turbós zárt égésterű kazánt lehet beszerelni, amely amellett, hogy biztonságos, húsz százalékkal csökkenti a havi gázszámlát.

– Lehetőség van a régi készülék cseréjére is, ehhez viszont szükség van gáztervre, kéményseprői szakvéleményre, a gáz műszaki-biztonsági felülvizsgálatra, valamint beüzemelési engedélyre, amelyeket a gázszerelő, tervező és kéményseprő végez el. Sok társasházban elavult a rendszer, 1970-es évekbeli vízmelegítők működnek.

Bővül a távfűtés

– A fűtési időszak szeptember 15-től május 15-ig tart – közölte kérdésünkre Zanatyné Uitz Zsuzsanna, a Kaposvári Vagyonkezelő Zrt. távfűtési műszaki vezetője. – Ezen belül október 15-től április 15-ig folyamatosan kérés nélkül biztosítjuk a fűtést, az ezen kívüli időszakban a fogyasztók kérésére indítják el.

Ezt a társasház közös képviselőjének vagy a társasház fűtési megbízottjának kell kezdeményeznie, amit a szolgáltató ingyen elvégez. Mint megtudtuk, a kedvező időjárás miatt jelenleg még nem kérte senki a fűtés indítását. Zanatyné Uitz Zsuzsanna azt is közölte: egész évben szolgáltatnak használati meleg vizet a távhőszolgáltatás keretében és vannak olyan fogyasztók, akiknél folyamatos a távfűtési szolgáltatás. Ilyen többek közt a kórház.

Kaposváron 6877 lakásban és 289 egyéb felhasználónál van távfűtés. Jelenleg befejeződik a távfűtés bővítése – 18 új fogyasztó csatlakozik a rendszerre – és a régi távvezetéki rekonstrukciós munkálatai is. A nyáron a fűtőműben elvégezték a kazánok és az egyéb berendezések karbantartását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában