díjazás

2018.12.18. 19:10

Elismerés a somogyi gazdaság legjobbjainak

Maguk a kamarai tagok dönthetik el, hogy ki érdemlik meg közülük leginkább az elismerést. A megyei vállalkozások javaslatai alapján adták át a 2018-as kamarai kitüntetéseket a somogyi gazdaság legjobbjainak hagyományosan karácsony előtt.

Kovács Gábor

Tudjunk örülni, hiszen a somogyi vállalkozások tavaly és az idén jelentős hányada javított az eredményein! – így köszöntötte az ünnepség résztvevőit Varga József, a SKIK elnöke. A szervezet elnöksége a megye gazdasági életében kiemelkedő szerepet játszó kamarai tagok elismerésére alapított díjakat. Az idei kitüntetéseket Varga József, a SKIK elnöke és Németh Krisztina, a SKIK titkára adták át.

A Somogy gazdaságáért díjat a Kaposvári Villamossági Gyár Kft. nyerte el. A cég fél évszázados fennállása alatt csaknem 20 ezer embernek adott munkát a térség egyik meghatározó munkáltatójaként.

A Somogy Gazdaságáért Életműdíjat három vállalkozásvezető is átvehette. Ebben az elismerésben részesült Makkó Istvánné, a ruházati termékeket gyártó Lady Kft. vezetője. Szintén ezt a címet adományozták Tallián Attilának, a segesdi Ferrokov Kft. alapító igazgatójának, a cég a térség egyik legnagyobb gépipari foglalkoztatója. Ugyancsak életműdíjas lett Gerber András, a Videoton Elektro-PLAST Kft. senior igazgatója, aki ikonikus alakja a város gazdasági életének.

Az Év Somogyi Vállalkozása a mikrocégek kategóriájában Molnár Jánosé lett, aki hat alkalmazottjával fém-és épületlakatos szerkezetek gyártásával és szerelésével foglalkozik. Az Év Somogyi Vállalkozása díjat nyerte kisvállalkozások kategóriájában a Somogy Informatika Kft. A Szabó Fogaskerékgyártó Kft. ugyanezen cím birtokosa lett a közepes méretű cégek között. A siófoki telephelyű OT Industries-KVV Közép-Európa meghatározó gáz- és olajipari csővezeték-építő, csőszerelő és tartályépítő vállalata. Ők kapták az Év Somogyi Vállalkozása elismerést a nagyvállalatok mezőnyében.

A SKIK évente két Somogy Szakképzéséért díjat adományoz. 2018-ban a Bázis Informatika Kft-t, valamint Büttner Tamást, a Büttner Kft. ügyvezetőjét találták méltónak a kitüntetésre.

A Somogy idegenforgalmáért díjat a Lóki Csárdának adományozták, a Marcali és Kéthely közötti Lókpusztán az út mellett már száz éve is fogadó működött.

A Somogy Innovációjáért díjat Nótár László mesterszakács nyerte Belfegor fantázianevű ételével, valamint Falussy Lajos vegyészmérnök, műanyagfeldolgozó szakmérnök.

A Somogy Környezetvédelméért díj nyertes a barcsi Bau Lizéna Kft. lett. A cég által alkalmazott technológia a szén-dioxid kibocsátást csökkenti.

Az ünnepségnek végén a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara (SKIK) vezetése köszöntötte a megalakulásuk 25.-, vagy annál magasabb kerek évfordulóját ünneplő tag vállalkozásokat. A rendezvény második részében a jubilálók kaptak okleveleket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában