ünnep

2019.06.27. 20:00

Elismerték a szakembereket a Semmelweis nap alkalmából

A Somogy megyei egészségügyi alap- és szakellátásban dolgozók, a Kaposi Mór Oktató Kórház munkatársai töltötték meg csütörtökön a Rumi György konferenciatermet. Sokak munkáját elismerték a Semmelweis nap alkalmából, polgármesteri és kórházi elismeréseket is átadtak.

Gyeszát Zsolt,

Mint az az eseményen elhangzott: hazánk valaha élt legismertebb orvosának születésnapja, július elseje a magyar egészségügy napja 1992 óta.

Sótonyi Péter akadémikus a Semmelweis Emlékbizottsága nevében is köszöntötte a jelenlévőket, s idézte fel Semmelweis Ignác életét, munkásságának jelentőségét.

Szita Károly polgármester köszönetet mondott az egészségügyben dolgozó szakemberek munkájáért. – Az előttünk álló évtizedben az egyik legfontosabb törekvésünk az lesz, hogy 2030-ra az ország legegészségesebb közösségévé váljunk, mi kaposváriak – jegyezte meg a városvezető. – Önök a legbiztonságosabb támaszai a beteg embernek, illetve azoknak, akiknek megrendült az egészségük, s most annak visszaszerzéséért küzdenek – szólt az ünneplő közösséghez.

Ezt követően tizenegy szakembert polgármesteri elismerésben részesített a városvezető. Ezen kívül az alapellátásban 20 éve folyamatosan végzett munkájáért a címzetes főorvosi oklevelet vehette át Gyánó Barna házi gyermekorvos.

A kórház részéről Moizs Mariann főigazgató és Oláh Tibor professzor adták át kitüntetéseket, elismerve többek szakmai munkáját. Orbán Istvánné szakszervezeti elnök Kaposi Mór Emlékérmet vehetett át. Ketten Kaposi Mór Emléklapban részesültek, s tizennyolc főigazgatói dicséretet is átadtak. A díjazottak teljes névsora hírportálunkon, a Sonline.hu-n olvasható.

 

Adjunktusi, főorvosi kinevezéseket is átadtak

Moizs Mariann, a kórház főigazgatója is méltatta a szakemberek munkáját. Mint megjegyezte, messze nem tudnak annyi embernek elismerést adni, mint amennyien valójában megérdemelnék. – Köszönöm azoknak is, akik nincsenek itt, de kitartanak velünk, a magyar közegészségügy sorait erősítik – tette hozzá.

Hagyomány a kórházban, hogy főorvosi és adjunktusi kinevezéseket is átadnak a Semmelweis napon. Az idén hárman kaptak adjunktusi, ketten címzetes adjunktusi kinevezést. Három főorvosi, s egy címzetes főorvosi kinevezést is átadtak.

 

Kaposi Mór Emlékérem:

 

Dr. Orbán Istvánné

szakszervezeti elnök

MSZ EDDSZ Somogy megyei szervezete

 

 

Kaposi Mór Emléklap:

 

Dr. Fogas János

osztályvezető főorvos

Intenzív Terápiás és Aneszteziológiai Osztály

Dr. Horváth László

főorvos

Dr. Baka József Központ Képalkotó Diagnosztikai Centrum

 

 

Főigazgatói dicséret:

 

Citosztatikus Laboratórium Kollektívája

Intézeti Gyógyszertár

 

 

Amreinné Virág Judit

bérügyi előadó

Bér-és Munkaügyi Osztály

Barna Irén

osztályvezető

Belső Ellenőrzési Osztály

Bóna Károlyné

általános ápoló és asszisztens

Gyermekrehabilitációs Osztály Mosdós

Bruckner János

művezető

Kaposvári Vagyonkezelő Zrt.

Csipak Tamás

radiokémiai és ciklotron operátor

Medicopus Kft.

Farkasné Kerekes Katalin

dietetikus

Dr. Baka József Központ Sugárterápiás Egység

Galambos Zoltán

osztályvezető

Szállítási Osztály

Gárdonyi Mihály

vezető szakdolgozó

Gasztroenterológiai Osztály Endoszkópos Laboratórium

Gyurka Erzsébet

étteremfelelős

Élelmezési Osztály

Háncs Zoltánné

általános ápoló és asszisztens

Bőrgyógyászati Osztály

Dr. Koch Márton

szakorvosjelölt

Sürgősségi Betegellátó Centrum

Dr. Nagy Gábor

szakorvos

Baleseti Sebészeti Osztály

Perpékné Papp Éva

kórházlelkész

Dr. Somoskövi Csilla

osztályvezető főorvos

Pszichiátriai és Addiktológiai Centrum

Szallerné Baranyai Tünde

műtősszakasszisztens

Központi Műtő Marcali

Tolnai Anikó

védőnő

Csecsemő-és Gyermekgyógyászati Mátrix Osztály

Vecsera Rajmund

informatikus

Informatikai Csoport

 

Főorvosi, adjunktusi kinevezések átadására is sor került:

 

Dr. Lukács Gábor

Klinikai Onkológiai Osztály

adjunktus

Dr. Onódi Éva

Képalkotó Diagnosztikai Centrum

adjunktus

Dr. Orosz Olga

Képalkotó Diagnosztikai Centrum

címzetes adjunktus

Dr. Simon Gábor

Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Mátrix Osztály

adjunktus

Dr. Szatmári Gergely

Sebészeti Osztály

címzetes adjunktus

Dr. Bálint András

Klinikai Onkológiai Osztály

főorvos

Dr. Csonka Viktória Melinda

Általános Belgyógyászati Osztály

főorvos

Dr. Lakosi Ferenc PhD

Dr. Baka József Központ Sugárterápiás Egység

főorvos

Dr. Székely Éva

Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály

címzetes főorvos

 

Semmelweis Nap alkalmából polgármesteri elismerésben részesülnek:

Ballér Szeréna körzeti ápoló

Berkes Gáborné labor asszisztens

Dr. Büki Ramóna fogorvos

Farkasné Molnár Anna védőnő

Göczőné Kemendi Hajnalka védőnő

dr. Gyenes Olga házi gyermekorvos

Illés Beáta iskolavédőnő

Moórné Tóth Mária asszisztens

Szűcsné Kardos Viktória körzeti ápoló

dr. Takácsné Holczer Zsuzsanna fogászati asszisztens

dr. Zsákai Zsolt háziorvos

Az alapellátásban 20 éve folyamatosan végzett munkájáért a címzetes főorvosi oklevelet vesz át:

dr. Gyánó Barna házi gyermekorvos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában