új otthonok

2019.11.24. 15:30

Elköszönnek a szegénysortól Baglaspusztán

Hamarosan új házakba költözhet öt Baglaspusztán élő család. A Kaposmérőhöz tartozó településrészen két házat teljesen felújítanak, három pedig újonnan épül fel számukra.

Marosi Gábor

Már az épületek alapjain dolgoznak a szakemberek Kaposmérőben, a Kossuth Lajos utcában. A tervek szerint a házak szerkezeteit az év végére felépíti a kivitelező. A könnyűszerkezetes faházakat napelemekkel szerelik fel és feltöltőkártyás mérőórákkal látják el. A több mint kilencven négyzetméteres épületekben villannyal tudnak majd fűteni az ott élők.

– Felszerelten vehetik birtokba a házakat a családok – mondta Prukner Gábor, Kaposmérő polgármestere. Gyakorlatilag bútorozva, gáztűzhellyel és hűtővel ellátva kapják meg az épületeket. A három új ház mintegy 85 millió forintba, a felújított házak pedig körülbelül 53 millióba kerülnek. Ezeknek egyébként csak a falait hagyják meg a szakemberek, teljesen alászigetelnek az épületeknek, új tetőt építenek és át is alakítják az ingatlanokat. A tervek szerint ezek a házak tavaszra készülhetnek el.

– Egy kétszázmillió forintos pályázatból valósítjuk meg a beruházást – folytatta Prukner Gábor. – Ennek lényege, hogy azoknak az embereknek javítsunk az élethelyzetén, akik a szegregátumban élnek. Nagyon fontos, hogy nem a faluban élő hátrányos helyzetűekről van szó, hanem akik kint, Baglasban élnek. Azért választottuk a könnyűszerkezetes épületeket, mert egy téglából készült ház árával most már ez is versenyképes. A téglaház alapanyagai jelentősen megdrágultak az elmúlt időszakban. Ezeket az épületeket bérbe adjuk majd a családoknak, azt viszont még nem tudjuk, hogy kik költöznek be a könnyűszerkezetes épületekbe. Az ott élés egyik feltétele lesz, hogy a ház állagát meg kell óvniuk – tette hozzá.

Látható a javulás

A beruházások mellett egy másik pályázatnak köszönhetően százmillió forintból támogatják a Baglaspusztán élőket. A pénzből különféle tanfolyamokat és közösségi életet szerveznek az embereknek, de ebből oldották meg például a hulladékszállítást is. Az elmúlt hónapokban mintegy ötszáz tonna szemetet vittek el a családi házaktól. Prukner Gábor elmondta: ezzel is javítottak az ott élők életkörülményein. – Látszik a javulás – hangsúlyozta lapunknak. – A baglasi férfiak közül szinte mindenki dolgozik, a közmunkások között is csak egy férfi és pár nő van. Sokan képzik magukat, a nők ápoló és gyermekfelügyelőnek tanulnak, a férfiak pedig gépkezelőnek, targoncásnak. A gyerekeknél is láthatóak már az eredmények, hiszen többen is elvégezték a kaposmérői általános iskolát, egy diák pedig eljutott odáig, hogy a Táncsics Mihály Gimnáziumban tanul – fogalmazott Prukner Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában