kolbászfesztivál - fotók, videók

2020.02.09. 14:56

Éppen csak a kerítés nem volt kolbászból Fonyódon

A hétvégén, ezúttal három napon át tartott Fonyódon a kolbászfesztivál, a téli Balaton legnagyobb gasztrorendezvényét tizenegyedik alakommal rendezték meg.

Barkóczy László

Péntektől vasárnap estig minden a tradicionális húsfeldolgozásról, a kolbászról, hurkáról szólt a városi sportcsarnoknál, ahol számos táncegyüttes, zenekar és énekes műsora mellett a kolbásztöltők ügyessége is vonzotta a látogatókat.

– Tizenegy évvel ezelőtt rendeztünk egy városi szilvesztert, ahol egy helyi vállalkozó felajánlott egy disznót. Ebből jött az ötlet, hogy dolgozzuk fel, egy kolbásztöltő verseny keretein belül – mesélt a rendezvény kezdeteiről Posza Róbert, az esemény főszervezője, Fonyódi Turisztikai Egyesület elnöke. – Ebből a gondolatból jutottunk el mára odáig, hogy rekordévvel számolhatunk. A háromnapos rendezvényen összesen 59 csapat mérhette össze tudását kolbásztöltésben.

Már a pénteki napon hét csapat mérkőzött, míg szombaton harminckét, vasárnap pedig húsz csapat rejtette bele minden tudását az öt kiló húsból készült kolbászokba. Az ide verseny különlegessége, hogy a Balaton parti településeknek vasárnap külön versenyt rendeztek.

 

A kolbászfesztivál szombati megnyitóján Biró Norbert, a Somogy megyei Közgyűlés elnöke kiemelte: ezzel a rendezvénnyel tovább növelhetjük Somogy megye jó hírét, nem csak hazánkban, de a határainkon túl is. Az öt fős kolbásztöltő csapatok számos titkos recepttel, egzotikus fűszerrel, és egyedi megoldásokkal érkeztek a versenyre. A jó hangulat garantált volt, de az eredmények sok mindentől függtek.

– Második alkalommal veszünk részt a fesztiválon – mondta Somogyi Tiborné Marika, aki Somogyvárról érkezett csapatával. – A somogyvári ifjúsági és nyugdíjasklub nevében indultunk ezen a versenyen. Sokat készültünk az idei megmérettetésre, de az utolsó két hét volt igazán sűrű. Még a hét elején kíváncsiságból próbatöltést is csináltunk. A mi kolbászunk különlegessége, hogy rozmaringos. Bízom benne, hogy mindenkinek ízleni fog.

Somogyi Zoltán Max gasztroblogger, és a zsűri vezetője szerint a jó kolbászhoz nem csupán egy jó recept kell. – Elsősorban a hagyományos ízeket keressük minden évben – részletezte Somogyi Zoltán. – Paprika, só, bors, fokhagyma, megfelelően zsíros állag, megfelelő hús, ami alap kell legyen. Nem vágyunk a csodákra, de szeretjük az új dolgokat is. A legnagyobb hiba az lehet, ha egy csapat túlgondolja a kolbászát. Ezért aztán gyakran túlfűszerezik. De az sem tesz jót a kolbásznak, ha az idő előre haladtával a készítőknek túl jó kedve kerekedik, és nem azt történik a töltési folyamat során, aminek kellene.

 

A kolbász sikerén túl külön pontozta a zsűri a díszítést és a körítést is. Ez olyannyira fontos tényező, hogy mint Somogyi Zoltán elmondta, az előző években is előfordult, hogy ezek döntötték el egy-egy kolbásztöltő csapat végső helyezését. Az idén a balatonőszödiek vitték a pálmát, hiszen két csapatuk, az Őszödi Öregfiúk és Szép Lányok, és Balatonőszöd Községért Egyesület is arany minősítést kapott a Baglas-Hús Kft. csapatával együtt. A Somogyi Tollforgatók, azaz a Somogyi Hírlap és a sonline.hu csapata a verseny különdíját érdemelte ki tíz másik baráti, munkahelyi indulóval együtt.

A kolbásztöltő verseny eredményei:

XI. Fonyódi Kolbászfesztivál Végeredménye

2020.02.08.

Különdíját nyert:

Kolbászház Fonyód

Buzsáki Boszorkányos Néptáncegyesület

Retrokonok Baráti Köre

Érsekújvár csapata

Várudvari Kolbászműhely csapata

Schneider Róza Kolbásza

Somogyi Tollforgatók

Somogyi Fakanálforgató Suták

Főcsövezetők

Ifjúsági és Nyugdíjas Klub Baráti Köre Somogyvár

Érsekújvár

Bronzérmes kolbászt töltött: 3 csapat

Csurgói Kontárok

Coca Colbász

Kopasz és Bandája

Ezüstérmes kolbászt töltött: 3 csapat

Unokatesók Nagytarcsa

Somogyi Fakanálforgató Suták

Malacka Jaj

 

Aranyérmes kolbászt töltött: 3 csapat

Öszödi Öregfiúk és Szép Lányok

Baglas-Hús kft

Balatonőszöd Községért Egyesület

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában