nyugdíjas relax

2019.09.12. 09:00

Ezüstös nyárban pihentek a szép korúak Szemesen

Százhúsz nyugdíjas fogadta el a Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetségének meghívását és töltött egy gondtalan hetet az immár 36. alkalommal megrendezett „Ezüst Nyár” táborban – tudtuk meg Kovács Margit táborvezetőtől.

Györke József

Stikel János a szövetség megyei elnöke is örömmel nyugtázta, hogy ilyen sokan érkeztek a táborba. Az ünnepélyes megnyitó után Takács József balatonszemesi polgármester ezúttal is meghívta a jelenlévőket egy élményfürdőben töltendő délutánra is. A megnyitón nagy tapssal szerepelt a Szibert Táncstúdió, roma táncokkal szórakoztatták a jelenlévőket. A táborlakók közt ott volt 91 éves zselicszentpáli Simon Ferencné, valamint a 85 éves osztopáni Sztarasincsics Józsefné is, aki már 31. alkalommal veszt részt a táborban.

A táborozók még ki tudták használni a jó időt és fürödtek is egy jót a Balatonban. Esténként sem unatkoztak, hisz minden napra jutott egy-egy meglepetés műsor. Nagy tapssal köszönték meg a Várdai nyugdíjasok Arany János: Fülemüle feldolgozását, valamint a magyaregresiek szórakoztató műsorát. Nem maradt el a szalonnasütés sem, finom borok kóstolgatása kíséretében. Szívesen vettek részt az egészségügyi állapotfelmérés keretében tartott szűrővizsgálaton. Sokan voltak kíváncsiak Szemerei János a Nyugat-Dunántúli Evangélikus Egyházkerület püspökének előadására, mely során a dunántúli evangélikusok 500 éves történetével ismerkedtek meg. A résztvevők koszorút is vittek Latinovits Zoltán és Bujtor István sírjára.

Máj Péter tartott előadást az „Én, a somogyi huszár” címmel a huszár ruházatról, a kardforgatásról és kialakult huszáros szokásokról. Jól sikerült a Ki Mit Tud? rendezvény is, melyen 30 műsorszámnak tapsolhattak a nyugdíjas társak. Nagyon örültek a badacsonyi hajókirándulásnak is. Ez jó alapot teremtett a táborzáró esthez, melyet az éjféli szerenád követett. Dallal köszönték meg a táborvezetésnek a kellemes hetet. Hagyomány szintén a játékos sportvetélkedő, melyen öt, tizenkét fős csapat vett részt. A megmérettetést a Mókus őrs nyerte meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában