Képek és videó!

2017.10.29. 11:30

Faragták és festették is a tököket a rádpusztai fesztiválon

Idén immár hatodik alkalommal ismerkedhetnek a tökös ételekkel a Rádpusztai Gasztro Élménybirtokon, ahol a Tök jó Napok keretén belül szórakozhattak kicsik és nagyon egyaránt.

Böcz Zoltán

A bizonytalan időjárás ellenére szép számmal érkeztek a családok a Balatonhoz, hogy megkóstolhassák a különleges tökös ételeket, mint például a sütőtök krémlevest vagy a sütőtökös jérceragut. A finom ételek mellett a borkóstoló sem maradhatott el, a felnőttek nagy örömére. A kisebbeket arcfestéssel csillámtetoválással és különböző kézműves foglalkozásokkal várták a rendezők a kétnapos rendezvény első napján – tudtuk meg Zsigovics Barbarától, a Tök jó Napok egyik szervezőjétől.

 

A legnagyobb sikert minden korosztály körében a tökfaragás aratta. Egyre csak halmozódtak az elkészült töklámpások, melyeket aprólékos gonddal, és remek munkamegosztással készítettek a családok. A gyerekek álmodták meg a formát édesanyjukkal, míg az apukákra maradt a faragás és megvalósítás. A legjobb lámpásokat nyereményekkel díjazza majd a zsűri.

 

Szintén nagy sikert aratott Kalmár Benedek „Tökkirály” Dísztökök a reneszánsz jegyében című kiállítása. Gyerekkora óta termeszti és nemesíti a tököket Kalmár Benedek. – Öcsémtől kaptam csomó dísztökmagot, aki Mexikóban tanított az agráregyetemen, azokból dolgozom és nemesítem, hogy minél szebb formákat és színeket érjek el – árulta el kérdésünkre a Tökkirály. A kiállított darabok között található festett, faragott de még ékszerekkel díszített tök is. A legnagyobb látványosság azonban egy 56 kilós óriástök volt, mely Kalmár Benedek elmondása szerint még nem is számít olyan hatalmasnak, ennél kétszer súlyosabb tököt is termesztett már.

Az egyébként növényvédelmi végzettséggel is rendelkező szakember elmondta, hogy hazánkban egyre nagyobb kereslet van a különböző tökök iránt, de a termesztők dolgát az idei aszály nagyon megnehezítette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában