fotók

2020.02.26. 09:37

Farsangoltak: hamuvá égett a tél a sárdi kiszebábbal

Elbúcsúztatták a telet húshagyó kedden a somogysárdiak. A Betyár Csárdában megrendezett eseményen óvodások, iskolások és felnőttek elevenítették fel a farsangi időszak utolsó napjának hagyományát.

Marosi Gábor

Az asszonyok különféle fánkokkal kedveskedtek, a hagyományos szalagos mellett a képviselőfánkot is megkóstolhatták a résztvevők. Miután mindenki jól lakott, kivonultak a csárda elé, hogy meggyújtsák a telet jelképező kiszebábut. A gyerekek sokáig ölelgették a szalmából készült, női ruhába öltöztetett figurát, de végül hagyták a felnőtteknek, hogy meggyújtsák azt. Az eseményen minden olyan dolgot elégettek, ami a téllel, vagy a farsanggal kapcsolatos, így az óvodások hurkapálcikából és papírból készült maskarái is a tűzben végezték.

Horváth Teréz, a település egykori könyvtárosa és népművelője elmondta: évtizedes hagyománya van a téltemetésnek Somogysárdon. Az első kiszebábut a kezdeményezésére, égették el évtizedekkel ezelőtt, azóta minden évben ápolják a hagyományt. – Fontos megismertetni a fiatalokkal ezt a szokást – fogalmazott Horváth Teréz. – Azt gondolom, nagyon sok gyerek csak azt tudja, hogy van egy nap az iskolában és az óvodában, amikor be kell öltözni jelmezbe és ezzel vége az ünnepnek. A farsangi időszak viszont ennél sokkal többről szól. Ha megnézzük a nagyobb karneválokat, ott is mindenhol eltemetik a telet, amit a kiszebábu elégetése jelképez. Ezzel a mozzanattal lezárul a farsangi időszak és kezdetét veszi a negyven napos böjt – tette hozzá.

Fentős Zoltán, a település polgármestere kiemelte: szerencsére vannak a faluban olyanok, akik számára fontos a hagyományőrzés. Ezek az emberek minden alkalmat megragadnak azért, hogy a fiatalokkal és idősekkel együtt építsék a település közösségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában