trófaszemle

2018.10.26. 20:00

Volt mit mustrálni a lábodi rengetegben

Jó eredményekkel zárta a Sefag Zrt. az idei vadászati főszezont, hiszen nyolc vadászterületén összesen 178 gímbika került terítékre.

Koszorus Rita

Az elejtett állatok trófeáinak átlagtömege 7,47 kilogramm volt, a legnagyobb egy Szántód környéki bikáé volt, az 13,20 kilogrammot nyomott és 235,21 C.I.C nemzetközi pontot ért el. Ezt is bemutatták a Sefag Zrt. hagyományos pénteki lábodi trófeaszemléjén, ahol a szezonban elejtett bikák agancsait mutatták be.

A résztvevőket Barkóczi István vezérigazgató köszöntötte, majd Varga Gyula vadgazdálkodási osztályvezető beszélt az elért eredményekről.

A bírált gímbikák kora átlagosan 8,9 év volt, ami azt jelenti, hogy sikerült koros állatokat célkeresztbe venni. A társaság erdeiben vadászó nimródok a legtöbbször a lábodi és a szántódi területen adhatták meg a végső tisztességet az elejtett vadnak. Az idei terítékből 131 lett érmes, amely az elejtett gímbikák 74 százaléka, ezek átlagtömege elérte a 8,21 kilogrammot.

Reviczky Gábor színművész, aki a közmédia kulturális csatornáján futó sorozatához forgatott Lábodon, a rendezvény hangulatát emelendő elszavalta a Vadászhimnuszt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában