vöröskereszt

2019.07.02. 18:25

Fiatalok gondoskodnak biztonságunkról a Balatonnál

A strandokon szerzett sérüléseket látják el, szükség esetén pedig életet mentenek a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat önkéntesei, akik a Balaton körül idén 12 település 19 strandján segítenek. A nyáron több mint 300 fiatal vesz részt a Magyar Vöröskereszt 2007 óta tartó programjában.

Kolumbán Tünde, Góz Lilla

Magyar Vöröskereszt ifjúsági tagozatának programja múlt pénteken kezdődött és egészen augusztus 20-ig tart, addig 8 turnusban, mintegy 320 képzett fiatal segít a strandolóknak a tipikus balesetek, mint például sportsérülések vagy vágások ellátásában. A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat keddi szezonindító sajtóeseményén Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója elmondta, hogy 13 éve vannak jelen a balatoni strandokon, azóta 40 ezer ellátásban vettek részt, hat esetben pedig életet is mentettek az önkéntesek.

– Az elmúlt 13 év arra hivatott bennünket, hogy folytassuk a tevékenységet, mindig törekedjünk arra, hogy több strandon legyen elsősegélynyújtó szolgálat – hangsúlyozta a főigazgató a balatonszárszói központi strandon, ahol az önkéntes segítők egy sportolás közben történt ájulásos eset szimulációján keresztül mutatták meg, miként cselekszenek, ha szükség van rájuk. – Az önkéntesek olyan ismeretekkel rendelkeznek, hogy felismerik a tüneteket, tudják az ellátás legjobb módját, szükség esetén mentőt hívnak.

Balatonszárszón a szolgálat kezdete óta, azaz 2007 óta minden évben jelen vannak az önkéntes fiatalok a strandon. Dorogi Sándor polgármester a vöröskeresztes együttműködést azért is tartja fontosnak, mert a strandjaikon pihenő sok ezer vendég az önkéntesek jelenlétének köszönhetően nagyobb biztonságban érzi magát.

A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat tevékenységét számos hazai gazdasági szervezet segíti és a támogatók között ott van a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) is. Jamrik Péter, a BFT közbiztonsági tanácsadó testületének elnöke elmondta: a Magyar Vöröskereszttel a vízi tragédiák számát tekintve a fekete évnek számító 2017-es esztendőt követően indított Mentőöv programban is együttműködnek. A tanács a prevenciós programban is számít az önkéntes fiatalok segítségére.

Riasztás csípések és végtagtörések miatt

Mindössze két hete szolgálnak a Magyar Gyermekmentő Alapítvány orvosai, mentősei a Balatonnál, de már több mint félszáz esetben kellett segíteniük. Tizenkettedik éve teljesítenek szolgálatot Balatonlellén és vonzáskörzetében.

– Nagyon sok darázs és méhcsípés okozta allergiás reakció miatt riasztottak minket az elmúlt napokban – mondta el Gesztes Éva, az alapítvány szakmai igazgatója. – Ezen kívül kartörésnél és gyógyszer mérgezésnél kellett segítenünk Megjegyezte: sokszor a felelőtlenség okoz hirtelen baleseteket, amelyek kis odafigyeléssel megelőzhetőek lennének. Azt tanácsolják, hogy a gyerekek csak is bukósisakban kerékpározzanak, a hőguta elkerülése érdekében 11–15 óra között tartózkodjanak árnyékban, igyanak sok vizet és használjanak fényvédőt. Sose menjenek vízbe alkoholos befolyásoltság és viharjelzés mellett, valamint felhevült testtel ne ugorjanak a vízbe. A kerti medencéket kerítsék körbe, hogy a pár éves gyerekek bele ne essenek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában