rendhagyó ötlet

2019.01.14. 11:30

Gázpalackra cserélték a tűzifát Bőszénfán

Tűzifa helyett gázpalackot vásárolnak a bőszénfaiak a rezsicsökkentésből származó 12 ezer forintos állami támogatásból. A helyiek azért döntöttek így, mert ebből a pénzből három palackot is tudnak venni, amelyet fél évig használhatnak.

Marosi Gábor

Egy teljesen új ötlettel állt elő a bőszénfai önkormányzat amikor kitalálta, hogy tűzifa helyett, gázpalackot kapjanak a családok. Nyitrai István polgármester szerint ezzel a megoldással sokkal jobban járnak a bőszénfaiak, mintha fát kapnának.

– Nagyon magas a tűzifa ára – mondta el lapunknak Nyitrai István. – Ebből a 12 ezer forintba jó, ha fél köbméter fát tudnak vásárolni a családok és akkor még a kiszállításért nem is fizettek. Ezért találtuk ki azt, hogy fa helyet gázpalack vásárlásra fordíthassák a családok a rezsicsökkentésből származó támogatást. Egy palack nagyjából 4000 forintba kerül, így mindenki hármat vásárolhat és fogyasztástól függően körülbelül fél évig használhatja.

– Kikértük a bőszénfaiak véleményét – folytatta Nyitrai István. Az itt élők 98 százalékának tetszett ez az ötlet, végül a maradék két százalék is belátta, hogy jó ez a megoldás, így ők is éltek ezzel a lehetőséggel. Minden szükséges hatósági engedélyt megkaptunk erre, így szabályosan kapnak az emberek tűzifa helyett palackot. Szerződést kötöttünk a Kapos Coop-pal, tőlük vesszük meg a gázpalackokat és önkormányzati gépekkel el is szállítjuk a családoknak. Legkésőbb február elsejéig minden háztartás megkapja a három gázpalackot – tette hozzá a polgármester.

Bőszénfán 180 ingatlan van, ebből 98 háztartáshoz szállítanak gázpalackot. Ezzel a lehetőséggel azok a családok élhettek, akiknek a házába nincsen bevezetve a vezetékes gáz. Nyitrai István hozzátette: voltak, akik nem igényelték a támogatást, így ők nem kapnak ebből a támogatásból.

Újabb mintát adtak más településeknek

Bőszénfa már élen jár a települések életét megkönnyítő ötletekben. Korábban házi szennyvíztisztítókat szereltek be több bőszénfai családi házhoz is, a berendezésnek köszönhetően naponta átlagosan 30-40 liter megtisztult szennyvíz folyik ki a természetbe. Ez a módszer újnak számított Somogy megyében és több település is érdeklődött iránta. Nyitra István hangsúlyozta: a gázpalackos megoldás több polgármesternek is tetszett, így várhatóan más zselici települések, de Somogyjád környéki falvak is arra ösztönzik az embereket, hogy erre fordítsák a 12 ezer forintos támogatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában