ellenőrzések

2018.12.13. 17:32

Górcső alá vették a húsokat és az édességeket is

December elseje óta folyamatosan ellenőrzik a piacokat, üzleteket vásárokat a fogyasztóvédők, az adóhivatal munkatársai és az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek. Az akció egész az év végig tart és szinte minden, az ünnepekhez kötődő termékre és ilyenkor kiemelt forgalmat bonyolító vállalkozásra kitér.

Góz Lilla

A különböző ízesítésű szaloncukrok, illetve édességek címkéit egyenként nézi át Tálos Andrásné. A Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatal Élelmiszerlánc–biztonsági és Állategészségügyi Osztály munkatársa ezúttal a Fő utcai árusokat ellenőrzi.

– Kérném a működési engedélyt, az eladó egészségügyi kiskönyvét, tüdőszűrő papírt, a termékek számláit – már nyújtották is a papírokat az ellenőrnek. Elmondta: a vizsgálatok során a higiénés körülményeket, a dolgozók képzettségét, egészségügyi alkalmasságát, a termékek összetételét, fogyaszthatósági, illetve minőségmegőrzési idejét és a nyomon követhetőséget kifejezetten ellenőrzik. Ezúttal mindent rendben talált.

– Minden évben kapunk ellenőrzést az adóhatóságtól,a fogyasztóvédőktől, a Nébihtől, a kormányhivataltól. Több mint 20 éve csináljuk, odafigyelünk a papírokra, nem szeretnénk bírsággal zárni az ünnepeket – mondta el Pelcz Zoltán. A vásárlók is kivárták sorukat, nem zavarta őket az ellenőrzés.

– Nagyon helyes, az állatorvosok tegyék azt, ami a dolguk. A mi biztonságunkat szolgálják ezek az akciók – mondta el az egyikük.

– A célterületek meghatározása –a korábbi évek gyakorlatának megfelelően – idén is az ünnepekhez kötődő gasztronómiai hagyományok figyelembevételével történt – mondta el Tóth Szabolcs. A Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatal Agárügyi–és Környezetvédelmi Főosztály főosztályvezetője hozzátette: az akció célterületei között ezúttal is megtalálhatók azok az előállítók és forgalmazók, akik az ünnepi időszakban kiemelt forgalmat bonyolítanak.

Ide tartoznak például a hús- és húskészítmény vagy az édesipari termék előállítók és forgalmazók. De a zöldség-gyümölcs árusok, és a piacok, vásárok édesség forgalmazói és vendéglátó standjai is számíthatnak az ellenőrök érkezésére. Megjegyezte: a kiemelten ellenőrzött termékek köre is klasszikus: az édességek, a borok, a pezsgők, a szezonális zöldségek és gyümölcsök mellett ezúttal is kiemelt figyelmet fordítanak a szakemberek a friss húsok; halak és haltermékek; pácolt, füstölt nyers vagy főtt húskészítmények és különféle virslik ellenőrzésére.

A Nébih munkatársai célzott ellenőrzéseket is végeznek. A kereskedelmi egységekben forgalmazott mák és máktöltelék, valamint dió és diótöltelék termékek érzékszervi és laboratóriumi vizsgálatára is sor kerül. A téli szezonális ellenőrzés egészen év végig tart, hogy mind a készülődés időszakában, mind az ünnepek idején kizárólag biztonságos élelmiszerek kerülhessenek a lakosság kosarába, majd asztalára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában