videó!

2018.06.07. 19:30

Gyerekek óriásbetűkkel: villámcsődületet rendeztek az olvasásért

Gyerekekkel és óriásbetűkkel telt meg a Kossuth tér csütörtök délután Kaposváron. Mind a 16 helyi iskola egy villámcsődülettel hívta fel a figyelmet az olvasás fontosságára.

Góz Lilla

– Egy-kettő- három – kezdte a visszaszámlálást Fándly Csaba. A kaposvári színművész elmondta: örömmel vállalta a felkérést, hogy Varró Dániel versét felolvassa a Kossuth téren a kaposvári gyerekek közreműködésével.

– Olvasni mindig jó, az olvasás rengeteget nyújtott nekem is, népszerűsíteni kell és ha ebben segíthetek, akkor szívesen állok rendelkezésre – tette hozzá Fándly Csaba.

– A V4 országaival közösen próbáljuk felhívni a felnőttek figyelmét, hogy fontos lenne olvasni a gyerekeknek. Hétfőn Pécsen, kedden Budapesten, szerdán Kecskeméten, csütörtökön Kaposváron készültünk villámcsődülettel. A csehek és lengyelek ezt régebb óta csinálják, most bevontak minket is és reméljük, hogy tartós együttműködés lesz – mondta el Gombos Péter. A Magyar Olvasás Társaság alelnöke hozzátette: azért választották Varró Dánielt, mert verseivel, személyével könnyen közel kerül a gyerekekhez és reméltük neve hívó szó lehet a fiataloknak.

– Nagy meglepetés volt számomra, hogy a Miért üres a postaláda versemet hallhattam – mondta el meglepve Varró Dániel. A kortárs József Attila-díjas költő szerint a gyerekek nagyon nyitottak, fogékonyak a versekre, mesékre egy ideig.

– Azért érdemes ezt tolni, mert a szülőknek, pedagógusoknak, nekünk íróknak, költőknek erősíteni kell és megőrizni az olvasás iránti vágyat, szeretetet.

– Én nagyon szeretek olvasni, most éppen egy angol szerző Egyedül a vadonban művét olvasom, ez egy olyan könyv, amit elkezdesz, nem tudod letenni olyan izgalmas – mondta el Varga Zsófia. Farkas Dávid pedig a krimik, a vicces könyvek szerelmese.

– Most Agatha Christie Rejtély az Antillákon című művét olvasom az iskolai szünetekben, meg esténként otthon az ágyamban – tette hozzá a katolikus iskola negyedikese. A tanulók megjegyezték: nem mindenki olvas az osztályban, de a többség szívesen forgat könyveket, amelyek közül a legjobbakat ajánlják is egymásnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában