négyezer

2017.10.11. 20:00

Gyógypedagógusból kevés van, kihívásból annál több

Egyre nagyobb az igény arra, hogy a gyógypedagógusok mellett a többségi pedagógusok is tudják valamilyen szinten fejleszteni a rászorulókat – hangzott el az Oktatási Hivatal szervezte szakmai konferencián. A szakemberek szerint 2020-ig nagyjából négyezer gyógypedagógust kellene beléptetni a rendszerbe, hogy minden területre jusson szakember.

Gyógypedagógusból azonban kevés van az országban – hangzott el a szerdai konferencián a Kaposvári Egyetemen, ahová az egész Dunántúlról érkeztek pedagógusok. A szervező Oktatási Hivatal megyei főosztályvezetője, Kiss Szilvia köszöntőjében elmondta: egyre több gyermek oktatásához, neveléséhez elengedhetetlen a gyógypedagógia eszköztára. Viszont sokszor nincs annyi gyógypedagógus, amennyit igényelnének ehhez.

A Kaposvári Egyetemen 1982-ben indult gyógypedagógia szak a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola képzéseként. A 90-es évek közepétől óta önállóan indítanak gyógypedagógiai képzést. Az idén negyedével több hallgatót vettek fel, mint tavaly – mondta el előadásában Podráczky Judit. A Pedagógiai Kar dékánja hozzátette: 2020-ig négyezer gyógypedagógust kellene beléptetni, hogy mindenhol megfelelően ellátott legyen a feladat.

A végzett gyógypedagógusok hamar állást találnak . Vannak, akik a Bárczi Gusztáv Módszertani Központban helyezkednek el. Kovács Attila fõigazgató-helyettes elmondta: 350 gyermekkel foglalkoznak Kaposváron és nagybajomi tagintézményükben. – A tanulásban akadályozott és értelmileg akadályozott, vagy más sérüléssel élő gyerekek számára nagyon fontos a minél korábbi életszakaszban elkezdett hatékony fejlesztés – tette hozzá.

A Duráczky Módszertani Központ specialitása a beszédképzés és a tanulási zavarral küzdő gyerekek fejlesztése. Gyurina Éva, az intézmény vezetője szerint ahhoz, hogy az országban minden gyermek megfelelő támogatást, illetve

fejlesztést kapjon több gyógypedagógusra és több továbbképzésre lenne szükség. – Valóban kevés a szakember, ezért lenne jelentősége, hogy a többségi pedagógusok már az óvodától kezdődően olyan gyakorlati fogásokat tudjanak, tanulhassanak a gyógypedagógusoktól, amit a napi munkájukban hasznosítani tudnak – emelte ki.

Hegedűs Mária Katalin, a kaposvári Nemzetőrsori Központi Óvoda vezetője azt mondta, azért tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a szakmai konferencián, mert új kihívásokkal néznek szembe a pedagógusok a felgyorsult világban. – Hiába van mögöttem 39 év szakmai tapasztalat, meg kell felelnünk a kor követelményeinek a gyerekek érdekében – hangsúlyozta. – Sok és rendszeres szakmai egyéni és intézményi segítséget kapunk a szakszolgálattól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában