Somogyfajsz

2017.08.30. 11:30

Különleges hagyatékból segítik a gyerekek iskolakezdését

Egy különleges hagyatékból támogatja az iskolakezdést a somogyfajszi önkormányzat. A falu vezetésének az az elsődleges célkitűzése, hogy megkönnyítsék a településen szerényebb körülmények között élő családok mindennapjait.

Kovács Gábor

Az 560 lelkes kistelepülésen a városok távolsága miatt az emberek komoly hátránnyal élnek, szögezte le mindjárt a látogatásunk elején Sall István polgármester. Olyan a lakosság összetétele, hogy a 70 százalékuk létminimum alatt él, ezért a somogyfajszi képviselő-testület fő gondja, hogyan tudná az ott élők életét élhetőbbé tenni. Ezért a szociális munkára helyezik a hangsúlyt, megpróbálnak minden lehetőséget kihasználni, amely az itt élő szegény családok mindennapjait megkönnyíti.

Vásárolt az önkormányzat egy házat, melyben évtizedeken át butikot működtetett a tulajdonos, de az idős hölgy elhunyt. A Franciaországban élő fia nem tartott igényt az árukészletre. – Ezt az árukészletet jelképes összegért értékesítjük a helyieknek, hogy a kisgyerekek iskolakezdéskor rendes felszerelésben jelenjenek meg. Ruhát, cipőt fillérekért vásárolhatnak a lakók – mondta Sall István.

Már az első napon sikerült értékesíteni százezer forintért a ruhákból. Ott jártunkkor is tömve volt a helyiség, egy édesanya és a fia próbált fel éppen egy dzsekit, amely mindössze 800 forintba került. Ingyen is adhatnák az árut, de akkor minden bizonnyal lennének, akik nem becsülnék meg az értékét, tette hozzá a polgármester arra utalva, hogy elfordult: az adományként érkezett ruhákat korábban elégették.

– Jelentős látogatottsága van a külterületeinknek, és fontos, hogy az utak járhatóak legyenek, mert a Somogy Természetvédelmi Szervezet által a madárvilág bemutatását szolgáló területek megtekintése miatt sokan érkeznek hozzánk – mondta Sall István. – Egy másik pályázat az orvosi rendelő felújításáról szól, erre nyertünk is támogatást. Az idén a külső akadálymentesítését oldottuk meg, jövőre kezdődnek a felújítási munkák. Terveink között szerepel egy kultúrház kialakítása, erre is pályázatot nyújtanánk be.

A közmunkaprogramban a hosszabb távú foglalkoztatások dominálnak, ilyen a külterületi utak gondozása. Fóliasátras mezőgazdasági termesztést folytatnak 1500 négyzetméteren, paprikával, paradicsommal foglalkoznak. 32 közmunkás tevékenykedik jelenleg a településen. Feladatuk az intézmények takarítása, a közterület-fenntartás, és kulturális közmunkások is vannak.

A település elhelyezkedése miatt muszáj intézményeket fenntartaniuk, hogy a gyerekeknek az oktatás miatt nem kelljen hosszabb utat megtenniük a városokba, távolabbi településekre. Ezért működtetik az intézményeket: nyolcosztályos iskolát és kétcsoportos óvodát. – Óvodánk két évtizede működik, nemrég újat építettünk, amelyre büszkék vagyunk, mert olyan felszereltségű, hogy bárhol megállná az országban a helyét – folytatta Sall István – A kastélyparkban szép környezetben vannak a gyermekek. Kürtöspusztáról, Pusztakovácsiból, de még Nikláról és Csömendről is járnak ide gyerekek.

A festői táj miatt idetalálnak a külföldiek is, az ingatlanvásárlások jelentős részét már ők bonyolítják le a településen. Belga, német, holland lakókkal gyarapodtak, vannak akik egész évben itt élnek, főként németek és osztrákok. Fő vonzereje a fajszi vidéknek, hogy békés település és kifogástalan a közbiztonság a polgármester szerint. Pedig rendőrőrs nincs, de Somogyjádról naponta járőröznek erre a rendőrök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában