Amerikai álmok luxusnappalijai randevúztak Somogyban

Hozzászólások

csalás
Már új lehetőségek után kutatnak a járvány kiberbűnözői
összecsapás / 2 órája
Nem bírt egymással a Fradi és a Puskás Akadémia
1-1-es döntetlennel zárult a vasárnap esti mérkőzés.
Gyász
„Szeressétek egymást, amiképpen én is szerettelek Titeket.” János evangéliuma 15. rész. 12. vers Megrendült szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy KOMORNOKI LÁSZLÓNÉ Magyari Zsuzsanna okl. gyógyszerész Sopronban május 6-án életének 96. évében elhunyt. Drága halottunk földi porait a református egyház szertartása szerint egy későbbi időpontban helyezzük örök nyugalomra Miskolcon. Gyászolják: László fia, Márta menye, Magdolna menye húga, Karolina unokája és férje Ferenc, Mihály unokája és felesége Judit, Emma, Ilona, Julianna, Ferenc, Nóra, Fanni, Veronika és János dédunokái, Ágnes, Zsuzsanna unokahúgai, Ferenc, József, Zoltán, Dániel, Dezső és Béla unokaöccsei és családjaik.
"Hosszú útra ment és a csillagok vezetik, Vezetik útját amíg csak álmodik. Álmodjon egy világot amely csodás és szép, Álmodja meg azt, hogy még mindig velem él. Súgják meg a csillagok üzenetem, Mondják meg azt, hogy sohasem feledem." Köszönetet mondok mindenkinek, akik szeretett férjem ORBÁN MIHÁLY temetésén részt vettek és bármely módon, személyesen vagy telefonon részvétüket fejezték ki. Külön köszönöm a Cukorgyár volt munkatársainak, hogy elkísérték utolsó útjára. Gyászoló felesége
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓBIÁS FERENCNÉ 86 éves korában elhunyt. Temetése június 2-án, kedden 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Kérjük részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SIMON JÁNOSNÉ Palotás Anna 96 éves korában elhunyt. Temetése június 2-án, kedden, 14 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló családja
Pihen a szív, mely élni vágyott, Pihen a kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres a mi házunk, Nem hisszük el, hogy hiába várunk." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÁRTON FERENC szobafestő somogyvári lakos, 72 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése május 30-án, szombaton, a 14 órai gyászmisét követően, a somogyvári temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Ezúton tudatjuk ismerősökkel és barátokkal, hogy CSONKA JÓZSEF Kaposvár Szigetvár utca 182. szám alatti lakos, május 23-án elhunyt. Lénárt Csaba és családja
"Csak a jók mennek el." Fájó szívvel és megrendüléssel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy szeretett lányunk, nővérem, élettársam, édesanyánk UJJ MÓNIKA május 4-én 50 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése május 30-án, 10 órakor lesz a balatonberényi temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy SZŐKE ATTILA GYULA nagybajomi lakos 58 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 29-én, 13 órakor lesz a nagybajomi temetőben. A gyászoló család
"Drága Úr Jézus adjon neki örök nyugodalmat." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH HENRIK Endre bácsi fonyódi lakos életének 90. évében elhunyt. Temetése május 29-én, pénteken 12 órakor lesz a fonyódi temetőben. A gyászoló család
"A fák is siratják az elveszett lombokat, Mit tehetsz te mást, ha neked is ez maradt? A fák is azt hiszik, hogy nem igaz most a tél, Mit tehetsz te mást, ha egyszer is szerettél? " Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LÓTH SZABOLCSOT 43 évesen elveszítettük. Május 30-án, szombaton, 10 órakor kísérjük utolsó útjára a somogyjádi református temetőben. Gyászoló szerettei
„Értünk többé már nem aggódsz, nem fáradsz és nem dolgozol. Pihensz csendben, csillagok közt, hol nincs már fájdalom.” Megrendülten tudatom, hogy édesapám BARÁTH LAJOS volt szentbalázsi lakos 83 évesen, hosszantartó betegség után elhunyt. Temetése május 29-én, pénteken, a 10.30 órai szentimsét követően, 11 órakor lesz a szentbalázsi temetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak , akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló fia és a rokonság
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy URBÁN MÁRKUSNÉ életének 86. évében csendesen elhunyt. Temetése május 28-án, csütörtökön a 13 órai gyászmisét követően lesz a fonói temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SIMON JÁNOSNÉ Gyuricza Anna öreglaki lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése május 28-án, csütörtökön, a 9.30 órai gyászmisét követően lesz az öreglaki temetőben. Búcsúznak Tőle gyermekei és rokonai
„Szíved pihen, a miénk vérzik, A fájdalmat az élők érzik. Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok.” Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, nagymamánk, dédmamánk, keresztenyánk, DR. BODA JÓZSEFNÉ DR. Puskás Ildikó gyermekorvos életének 83. évében 2020. május 18-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója június 4-én, 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben, ahol szeretett férje, Édesapánk, dr. Boda József mellé helyezzük örök nyugalomra.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GARAI SÁNDORNÉ Ernyes Rózsa volt kaposvári lakos 72 éves korában elhunyt. Temetése május 28-án, 12 órakor lesz a várdai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
„Lelkem várja az Urat… mert az Úrnál van az irgalom és bőséges nála a megváltás” (130. zsoltár) Végetlen fájdalommal, de a Jóisten akaratát elfogadva tudatjuk, hogy a drága férj, édesapa, nagyapa, dédapa, a szeretett rokon DR. OZSVÁTH FERENC főiskolai tanár tartalmas, áldozatos életének 91., boldog házasságának 64. évében, május 15-én földi életét befejezte. Hálát adunk az Úrnak, hogy eddig együtt élhettünk vele. Drága halottunk urnáját május 29-én 14 órakor a kaposvári Keleti temetőben helyezzük örök nyugalomra. Gyászmisével május 29-én 18 órakor a kaposvári Szent Imre plébániatemplomban veszünk tőle búcsút. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH JÁNOS lengyeltóti lakos életének 81.évében elhunyt. Temetése május 26-án, kedden a 15 órás gyászmisét követően a lengyeltóti Keleti temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szeretteid
„Nem hal meg az, ki szerettei szívében él tovább.” /Thomas Mann/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYŐRFI JÓZSEF a volt Cseri ABC vezetője kaposvári lakos, 83 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 26-án, kedden 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak. Szerettei
„Nem vársz már bennünket ragyogó szemekkel, nem örülsz már nekünk szerető szemeddel. De abban reménykedünk, hogy jó helyre mentél, hisz te a jónál is jobbat érdemelnél.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS GYÖRGYI törzszászlós életének 56. évében, rövid ideig tartó betegségben elhunyt. Temetése május 27-én, szerdán 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy MERCZ ANTAL életének 76. évében elhunyt. Temetése május 23-án,szombaton 15 órakor lesz a kaposújlaki temetőben. Gyászoló családja
Vásár / 3 órája
Hetek után nyithatott újra, meg is telt a vásártér
Koszorus Rita
biztonság / 4 órája
Hétfőtől fokozottan ellenőriz a rendőrség
katonák és civilek / 5 órája
Rendhagyó módon emlékeztünk azokra, akik életük árán is harcoltak a hazáért
Koszorus Rita
lehetőség / 5 órája
A Renault csapatfőnöke elismerte, Alonso az egyik jelöltjük 2021-re
katasztrófa / 6 órája
Ismét erdőtüzek tombolnak az északi-sarkvidéken
változás / 6 órája
Beköszöntött az e-aláírás korszaka