erőforrás

2019.07.29. 11:30

Hétfőn érkezett el a túlfogyasztás napja

Az idén július 29-e a túlfogyasztás világnapja: a Global Footprint Network adatai szerint a Föld lakossága hétfőre használta el a bolygó egy évre szóló erőforrásait. Egyre hamarabb jön el ez a nap, tavaly még augusztus 1-jére esett.

Kovács Gábor

Ma a világ népességének 80 százaléka olyan országokban él, ahol több erőforrást használnak fel, mint amennyit az ökoszisztémák meg tudnak újítani. Az emberiség annyit fogyaszt, mintha 1,75 Föld állna rendelkezésünkre. A somogyiak véleménye megoszlik arról, hogy tehetünk-e, s ha igen mit és mennyit a túlfogyasztás ellen. A Nagycsaládosok Kaposvári Egyesülete rendszeresen kap élelmiszeradományt nagyáruházaktól, az előző napi pékárut és zöldség-gyümölcsöt, néha húsárut. Ureczky József elnök szerint ez is egy módja annak, hogy ne a kukában végezze az ennivaló.

– Nálunk a villany nem marad égve, fogmosáskor sem engedjük a vizet feleslegesen – mondta a zselickislaki Soványné Horváth Márta. – A számítógépet, tévét használat után mindig kikapcsolom, a mobiltelefonok nem maradnak a töltőn. Igyekszem annyit főzni, hogy ne kelljen kidobni semmit.

A bodrogi Kostyova László viszont úgy véli, nehéz spórolni, mert illúzió, hogy mindent megtermelhetünk magunknak. – Az ember kénytelen megvenni sok árut még akkor is, ha úgy gondolja, hogy nem ér annyit – mondta.

A Természetvédelmi Világalap (WWF) a kormányok és a vállalatok felelőssége mellett hangsúlyozza, hogy az egyének is sokat tehetnek az ökológiai lábnyomuk csökkentéséért. Autózás helyett a kerékpározást, gyaloglást és a tömegközlekedést ajánlják. Vásárláskor műanyag zacskó helyett vigyünk magunkkal vászonszatyrot vagy hátizsákot, és válasszunk újrahasznosítható csomagolású termékeket. Figyeljünk arra, hogy fogmosás, borotválkozás és mosogatás közben ne folyassuk feleslegesen a vizet, és a papírral bánjunk takarékosan. Fontos a házak szigetelése, és a környezetbarát tisztítószerek használata. Csak azt vásároljuk meg, amire valóban szükségünk van, és igyekezzünk tárgyaink élettartamát meghosszabbítani.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában