jutai radarszázad

2019.06.20. 20:00

Közösen ünnepeltek az égfürkészek

A Magyar Honvédség 54. Veszprém Radarezred a jogelőd szervezet megalakulásának 70. évfordulóját ünnepelte: alegységük a jutai radarszázad, s a jubileum kapcsán kilenc somogyi katona is elismerést kapott.

Harsányi Miklós

– Hetven évvel ezelőtt, 1949. június 15-én megalakult az Országos Légvédelmi Parancsnokság és vele párhuzamosan, annak alárendeltségében a Légi figyelő és jelző rendszer, amely ma is az ezred hivatalos jogelődje – tájékoztatott a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs osztálya. – A jelző rendszernek alaprendeltetési feladata az ország légtér szuverenitásának, légvédelmének biztosításához szükséges felderítési adatok szolgáltatása az ország határain kívül és belül folyó légi tevékenységről. Ez lényegében a mai napig nem változott. Amiben mások vagyunk, mint elődeink az az, hogy ma már modern elektronikai eszközöket használunk erre a feladatra és nem az ember szemére és fülére támaszkodunk, mint ahogy a hőskorban tették.

Már a második világháború tapasztalatai és a háborút követő repülésfejlődés is bebizonyította, hogy nem elegendő fülelni és vizuálisan felderíteni a repülőgépeket, hanem olyan eszközöket kell alkalmazni, melyek nagy távolságról képesek felfedni, követni és szükség szerint azonosítani a repülőket. Ilyen eszközök, radarok beszerzése már az ötvenes évek elején megkezdődött. 1955-ben létrehoztak két önálló rádiótechnikai jelző ezredet, a Dunántúlon Taszáron valamint a Dunától keletre Kecskeméten.

– A jutai radar század a Magyar Honvédség 54. Veszprém Radarezred kihelyezett alegysége – közölte a szaktárca. – A századnál a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében modern 3D telepíthető radarok fogják kiváltani a jelenleg használt radartechnikai eszközöket.

Emléktábla avatás, nagyszabású családi nap és nyugdíjas találkozó: a 70. évforduló kapcsán megtartott ünnepségen kilenc megyénkben szolgálatot teljesítő katona is elismerést kapott. A rendezvényen a honvédség több alakulata és a társzervek is részt vettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában