Kirgizisztánig vitte hobbija a kaposvári fotóst

Hat nap, ezerötszáz kilométer. Ennyit tettek meg a hegyei miatt Ázsia Svájcának nevezett Kirgizisztánban Koncsek Barnáék. Mindezt egy ottani, az út viszontagságainak megfelelő terepjáróval, gyakran teljesen nomád körülmények között elszállásolva.

– Általában egy jó barátommal, Magyar Kálmánnal utazom, aki jó szervezője a kirándulásainknak, s elsősorban azokat a helyeket részesítjük előnyben, ahol nem hemzsegnek a turisták – mesélte Koncsek Barna, aki 2015-ben kapott rá az efféle utazás ízére. Akkor Srí-Lankára mentek, de azóta egyebek mellett Grúziát, Thaiföldet, Kambodzsát és Marokkót is megjárták. Ez utóbbi helyen még a sivatagban is aludtak, mert ott volt a szálláshely. Barnának eddig Marokkó tetszett legjobban, mert szeret embereket fotózni, és ott akadt téma bőven. Kirgizisztánban inkább a táj szépsége ejtette rabul.

– Extra a táj változatossága, a zöld dombságtól a barnás hegységeken, a vörös kanyonokon keresztül a havas csúcsokig minden megtalálható, s mindehhez az időjárás is hozzá teszi a magáét – mesélte a fotós. – Kirgizisztánban júliustól-októberig tart a „turistaszezon”. Az ottaniak most kezdték el felállítani a jurtákat, visszaköltöztek a hegyvidékre. Mi is háromezer méter magasan voltunk. A gyönyörű tájban rengeteg vadlovat láttunk, jakokat és birkákat, amelyek „gazdátlanul” legelésztek. A helyiek leginkább állattenyésztéssel foglalkoznak, és mindent megcsinálnak a ház körül. Olyan, mintha a honfoglalás korába csöppenne az ember. Ám a ruházatuk nyugatias, Kaposvár főterén sem tűnnének ki a tömegből. A civilizáció itt is elérte az embereket: többféle alkalmazást is használnak mobiltelefonjukon. Ami rejtély maradt, az az, hogy hol töltik föl, mert áram nem volt a jurtákban. Ahogy azt sem sikerült kideríteni, honnan szerezték a halat a vacsorához, mert sehol nem láttunk erre irányuló tevékenységet. Titok maradt az is, hogy a gyerekek hova járnak iskolába – mondta Barna, aki még röplabdázni is beállt a helyi fiatalok közé.

– Nyugodtak, barátságosak voltak, s bár jóval szerényebb körülmények között élnek, mint mi, de a boldogság sugárzik róluk – mesélte a fotós, aki legszívesebben még a fényképezőgépét is eltenné néha, hogy ne csak dokumentálja a pillanatot, hanem meg is élhesse azt. – Jól esett kiszakadni abból a világból, amiben élünk, és megtapasztalni, hogy mi van máshol. Hamar átértékeltem magamban a dolgokat: sokkal szerencsésebbek vagyunk, és boldognak kellene lennünk, mert ha ők boldogok így, nekünk sem lehet sok okunk a nyavalygásra.

Koncsek Barna azt mondja, sok idő elment a fotózással, videózással, így kevésbé tudtak átszellemülni, amihez a hat nap is kevésnek bizonyult. – Jó lenne egyszer fényképezőgép nélkül utazni – tette hozzá a világjáró fotós.

Meghiúsulhatott volna az út

Egy utazáshoz sok minden szükséges, ám Koncsek Barnáéknak szerencse is kellett. Az út legelején Székesfehérvár határában az autópályán ugyanis komoly életveszélyben voltak. Egy őrült autós nagy sebességgel hajtott szembe a forgalommal. Ha a világjárók nem húzódnak le, még a reptérig sem jutottak volna.

Felcsaphatott volna esküvői fotósnak Közép-Ázsiában, de lekéste volna a repülőt

A visszafelé vezető útjuk is kalandos volt, ráadásul szívesen ott maradtak volna még fotózni, ahogy az események alakultak. – Napokig voltunk jurtában elszállásolva, ahol nem tudtunk tusolni, fürdeni, az illemhely is elég kezdetleges volt – mondta. – Ilyen állapotban és rettentő éhesen utaztunk a reptérre. Út közben aztán szinte a semmiből tűnt elő egy „luxusétterem”, ahol éppen egy esküvőhöz készülődtek. Ennek ellenére kiszolgáltak bennünket is, miközben már érkeztek a vendégek. Azóta is sajnálom, hogy nem maradtam ott fotózni, mert micsoda téma lett volna végre egy nem szokványos esküvőn fotózni. Ám sajnos el kellett érnünk a repülőt...