dráguló vezethetnék

2019.12.30. 11:30

Ideér a kétszázezres jogosítvány januárra

Eddig sem volt olcsó, de januártól még mélyebben a zsebükbe kell nyúlnia a tanulóvezetőknek, tíz százalékkal drágul a gyakorlati képzés díja 2020-tól.

Harsányi Miklós

– Elszálltak a fenntartási és üzemeltetési költségeink, ezért lépjük meg év elejétől az áremelést – közölte Pohner István, a kaposvári ATI Autósiskola igazgatója. – Drágult az üzemanyag, nőtt az oktatók bére, nem beszélve a szerviz- és alkatrészárakról. A B-kategóriás képzésre járók ezért a mostani 4500 forint helyett januártól ötezer forintot fizetnek óránként, de ez kizárólag az új jelentkezőkre vonatkozik, a jelenlegi tanfolyamhallgatók az eddig érvényes árat fizetik. Ha a kötelező 29 órás gyakorlati oktatást vesszük alapul, akkor csaknem 15 ezer forinttal nő jövőre a tanulóvezetők kiadása.

Mindent egybevéve – amennyiben minden vizsga elsőre sikerül – jövőre csaknem 180 ezer forintból kijön a jogosítvány. A motoros képzésnél is hasonló áremelésről döntöttek.

Az áremelést részben a járműcsere is indokolja: hat gépkocsit üzemeltetnek, legutóbb két éve állítottak forgalomba egy új tanulóautót, s tervek szerint a következőt jövőre újabbat helyeznek üzembe. Pohner István azt mondta: a karbantartásra is jókora összeget fordítanak, legutóbb az egyik autó 60 ezer kilométeres nagy szervize több mint százezer forintba került.

Nagy Ágnes, a Meiszterics Autósiskola kaposvári irodavezetője elmondta: a B-kategóriás hallgatók januártól óránként 300 forinttal fizetnek többet. Ez azt jelenti, hogy 4300 forintról 4600 forintra emelkedik a gyakorlati óradíj, a nagykategóriát választók – autóbusz, teherautó – 500 forintos emelkedésre számíthatnak. Molnár Attilától, a balatonboglári Molnár Autósiskola vezetőjétől tudjuk: ők 4600 forint helyett 5000 forintot kérnek óránként az új évben. Kiemelte: a képzés színvonalának emelésével is indokolható az áremelés, a motoros oktatásnál használt korszerű adó-vevők beszerzésére például közel 500 ezer forintot költöttek.

 

Kaposváron még kedvezőek az árak

– Előbb-utóbb nálunk is áremelkedés várható, lehet, hogy az év elején hirdetjük meg az új tarifát – mondta Böröczi Csaba, a kaposvári Citrom Autósiskola vezetője. Hozzátette: a jelenleg érvényben lévő 4500 forintos óradíj maximum 5000 forintra emelkedhet. Kaposvár ebből a szempontból még mindig olcsónak számít a többi nagyvároshoz képest, mivel a környező megyékben és a fővárosban nem ritka, hogy a gyakorlati óráért csaknem hat-hétezer forintot számláznak az autósiskolák. Pohner István szerint a korábbi évekhez képest mégsem drágul számottevően az oktatás, ugyanis az elméleti és KRESZ-vizsga-díjakból maximum 25 ezer forint támogatást igényelhetnek azok, akik nem töltötték be a 20. életévüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában