figyeljünk az egészségünkre!

2019.09.11. 15:49

Ingyenes hepatitis C szűrést szerveznek Somogyban

A Vírusos Májbetegek Országos Egyesülete (VIMOR) idén újra ingyenes hepatitis C szűrést szervez Somogy megyében több helyszínen.

Sonline

A gyors, anonim szűrésen résztvevők az eredmény mellett jó tanácsokat is kaphatnak a fertőzés elkerüléséről, megelőzéséről. Az egyesület arra is rá kívánja irányítani figyelmet, hogy ma már 3 hónap alatt tünetmentesen gyógyulttá tehető a fertőzött, így kár félni a szűréstől.

A hepatis C évekig, akár évtizedekig tünetmentes lehet, azonban fokozatosan májkárosodást okozhat, a panaszok pedig javarészt már előrehaladottabb állapotban mutatkoznak – derül ki a VIMOR közleményéből. Emiatt a fertőzöttek nagy része nem is tud betegségéről.

Magyarországon nagyjából 50 ezer fő lehet érintett hepatitis C vírus-fertőzésben. A Vírusos Májbetegek Országos Egyesülete országos szűrésének célja, hogy az eddig nem felderített fertőzötteket minél hamarabb megtalálják, és még a májkárosodási stádium előtt kikezeljék betegségükből, és ezzel megakadályozzák a vírus további terjedését. Védőoltás nem létezik a Hepatitis C ellen, de a modern gyógyszerekkel ma már rövid idő alatt gyógyítható a betegség.

Ez a fertőzés elsősorban vér útján, véres beavatkozások, tevékenységek során terjed. Emiatt gyakori a fertőzés terjedése az intravénás kábítószert használók között mutatható ki, de a veszélyeztetettek között vannak a nem megfelelő higiéniás körülmények között testékszert behelyeztetők, vagy a tetováltatók, az akupunktúrás kezelést igénybe vevők. Rizikót jelenthet akár a közös fogkefe használat, fogínyvérzések esetében, vagy a közös borotva használat is.

A fertőzés veszélyeztetettjei közt vannak az egészségügyben dolgozók és a büntetés-végrehajtási intézményekben tartózkodók is. A vérkészítmények ellenőrzése e vírusra 1993-ban kezdődött, ezért azoknak mindenképpen érdemes szűrésre menni, akiknek e dátum előtt volt műtétjük, vagy kaptak vért.

Az egyesület tavalyi szűrőkampányán 1200 embert vett részt a szűrésen, akik között találtak pozitív eseteket is, akik a vírus korai felfedezése miatt mára már teljesen tünetmentesek!

A Somogy megyei időpontok és a helyszínek:

szept.13-14.

Kaposvár

Mézfesztivál

(Fő u.10., Rippl-Rónai Múzeum)

péntek: 13.00 –17.00

szo.: 9.00-12.00

szept.13.

Marcali

Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház, Dr. Szaplonczay Manó Integrált Kórházegység Marcali, Kastélyépület

8.00 – 15.00 óra között

szept.27.

Kaposvár

Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház, Prevenciós és Egészségfejlesztési Iroda

(Kaposvár, Tallián Gyula utca 20-32.)

13.00-15.00 óra között

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában