klímastratégia

2018.05.29. 21:17

Jurta portán az egészséges somogyi étkekről

Népszerűek voltak a megyei klímastratégia kidolgozásának ideje alatt tartott szemléletformáló rendezvények, ezért úgy döntöttünk, kár lenne abbahagyni ezeket az akciókat – tájékoztatott Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke. – Jurta porta néven szervezünk június elsején a Kaposvári Vigasságok terére rendezvényt, ezen az egészséges táplálkozásra kívánjuk ráirányítani az általános iskolások figyelmét.

Sonline

A klímastratégia kidolgozásában központi szerep jutott az alkalmazkodásnak, a megelőzésnek és a szemléletformálásnak is, ám hiába óvjuk meg környezetünket, ha nem lesznek egészséges emberek, akik ott éljenek – hangsúlyozta a megyei közgyűlés alelnöke, majd elmondta: Kevés olyan megye van, mely olyan kiváló agráradottságokkal rendelkezik, mint Somogy. Ez pedig arra is kötelez bennünket, hogy ráirányítsuk a figyelmet helyi termékeinkre.

– Segítjük, hogy azok az egészséges élelmiszerek, melyek nálunk teremnek meg, valóban odakerülhessenek a somogyi családok asztalára – tette hozzá. – Ehhez sok esetben szemléletváltozásra van szükség, melynek formálását a legkisebbeknél kell kezdenünk. Ezért az általános iskolák elsőtől ötödik osztályáig terjedő korosztályt várjuk június elsején tíz órától a Kaposvári Vigasságok terére egy olyan rendezvényre, melyen sok, talán új ismeret megszerzése mellett jól is szórakozhatnak.

A Somogy Megyei Önkormányzat és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összefogásának köszönhetően olyan partnereket sikerült megnyerni a szemléletformálás érdekében, akik elkötelezettek az egészséges élelmiszerek terén. A Kaposvári Egyetem a Bőszénfai Szarvasfarm őshonos állatait hozza el, melyeket meg is simogathatnak az érdeklődők. A Fino-Food Kft. iskolatejprogrammal érkezik, a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársai pedig bemutatják megyénk egyik legvadregényesebb tájegységt, miközben felhívják a figyelmet az ottani problémákra. A Kaposvári Vigasságok terén felállítanak egy jurta sátrat, ahol tízfős csoportokban húszperces foglalkozások keretében juthatnak ismeretekhez a diákok. – Nem szeretnénk iskolai foglalkozás jelleget adni a rendezvénynek – mondta –, ezért játékra és szórakozásra is lesz lehetőségük a gyerekeknek.

– Reményeink szerint ez a rendezvény is sikeres lesz – tette hozzá Huszti Gábor –, hiszen nem az iskolapadban ülve tanítja a gyerekeket, hanem interaktív formában közöl ismereteket. Fel kell készítenünk őket egy egészségesebb életre, hiszen csak akkor léphetünk előrébb, ha van kivel. Erkölcsi kötelességünk olyan ifjúságot nevelni, akikre nyugodtan rábízhatjuk jövőnket. Ez pedig nem pénz, hanem elkötelezettség kérdése. Míg a klímastratégia rendezvényei pályázati forrásból valósulhattak meg, addig a Jurta portát önerőből valósítja meg az önkormányzat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában