vízi élmény

2019.06.07. 09:00

Kalandokra hív az érintetlen természet

Már hatalmas az érdeklődés a drávai vízitúrák iránt, amelyekre a Duna-Dráva Nemzeti Park június egytől szeptember 15-ig kínál időpontokat.

Koszorus Rita

A Dráva Európa egyik legtisztább vizű folyója, amelyben a magyarországi halfajok kétharmada megtalálható. A program során a szerencsések az ártéri madárvilág képviselőit is láthatják; szürke gémek, nagy kócsagok, jégmadár és rétisas is a túrázók szeme elé kerülhet.

Őrtilostól Drávaszabolcsig húsz kilométerenként hét táborhelyen pihenhetnek meg a fáradt kajakosok, kenusok. – Eddig nyolcszázan jelentkeztek a túrákra – mondta Horváth Zoltán, a Duna Dráva Nemzeti Park tájegységvezetője. – Már csak egy-egy szabad hely maradt, azok is biztosan el fognak kelni.

Szabályozott körülmények között túrázhatnak az ideérkezők, ez pedig sokak számára csábító. A táborhelyeket a nemzeti park tartja fenn, van köztük olyan, ahol zuhanyzási lehetőség is adott. A közeli települések vállalkozói pedig szolgáltatásokat kínálnak a turistáknak. Vízváron friss tejet kapnak kérésre a túrázók, de volt, hogy frissen sütött kenyeret vásárolhattak. Barcson is van étkezési lehetőség, a baranyai állomásokon pedig lovastúrázni is lehet.

A Dráva határfolyó, ezért gyakorlatilag teljesen érintetlen. Itt nem zavarják motorcsónakok a túrázók nyugalmát, s nem kell a táborhelyek miatt más csoportokkal viaskodni. Valóban nyugodt körülményeket nyújt a kikapcsolódáshoz. Az érintetlen partvonalon bokorfüzek, puhafa ligeterdők lógnak a víz fölé. Magaspartok pedig ma már szinte csak a Dráván vannak jelentős számban, ahol partifecskék és gyurgyalagok költenek. Különleges természeti képződménynek számítanak a kavics zátonyok, amelyeket a folyó építőmunkája hoz létre, s bizonyos madárfajok fészkelőhelyei.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában