Fotók!

2017.11.12. 15:30

Kalapács alatt a bőszénfai hidegvérűek

Kanca és méncsikókat vezettek a bemutató körbe a Kaposvári Egyetem Bőszénfai Tájközpontjában a hagyományos lóárverésen. 15 helyi és egy magán tenyésztésű lovat mutattak be az érdeklődőknek.

Koszorus Rita [email protected]

Már fedezett mén és idei születésű kancacsikó is szerepelt az aukciós katalógusban, amelyet a tizenhárom licitáló kapott kézbe, táblája mellé. A lovakat az előzetesen meghatározott sorszámok sorrendjében vezették fel, miután azt bemutatták a licitálók a kikiáltási árra adhattak ajánlatot. Aki sikeresen licitált egy lóra az egyúttal már az árverésen a tulajdonosává vált.

Ez az értékesítési forma, nem szokványos a lovasok körében, tudtuk meg a rendezvényt vezénylő Baranyai Sándortól. – Kicsit hagyományteremtő ez az árverés – mondta a Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület társadalmi elnöke. – A magyar lovasok nem ehhez szoktak hozzá, de ez lehet egy ünnep is. Ahova eljöhetnek a lótenyésztők is megtekinthetik a tenyésztési eredményeket.

Baranyai Sándor hozzátette: a jövőben lehet majd bővíteni is a bőszénfai lóárverést magántenyésztők állataival. Idén először volt erre példa, hiszen egy tenyésztő saját állatát is árverése bocsátotta.

– Szeretnénk ezt a kultúrát bevezetni és elterjeszteni a hidegvérű fajta tenyésztői körében – ezt már Nagy János mondta, a Bőszénfai Tájközpont vezetője. – Bízom benne hogy idén jobb eredménnyel tudjuk megvalósítani, az előző évben két csikót adtunk el, de lassan haladunk előre.

Az első lóárverésen tizenhárom licitálóból egy vásárolt meg két csikót, idén ennél jóval aktívabbak voltak a résztvevők. Tizennégyen vásároltak lovat a rendezvényen és az árverésre kínált tizenhat csikóból tizenhármat sikerült értékesíteni.

A bőszénfai lóárverés időpontja sem volt véletlen, mivel ősszel szokás ilyet tartani. Ekkorra ugyanis már kialakul egy tenyészetben, hogy az idei születésű és a tavaly, vagy tavalyelőtti csikók közül, melyek azok, amelyek nem kapnak szerepet a további tenyésztői munkában.

Az árverésre sokan voltak kíváncsiak. Ötvös Sándor, a Dunaújváros melletti Apostagról érkezett a Kaposvári Egyetem Bőszénfai Tájközpontjába. – Harminc éve foglalkozom lovakkal – mondta el kérdésünkre a tenyésztő. – Már én is és a lovaim is megöregedtek, szeretnék egy kis vérfrissítést és ilyen nyugodt fajtára cserélném őket.

Vető Tibor, a közeli Dombóvárról érkezett, de csak körülnézett az árverésen. – Először vagyok itt – mondta a tolnai lovas. – Kíváncsi voltam, gondoltam megnézem milyen. De itt nagyon drágák a lovak, vásáron sokkal olcsóbban lehet állatot venni.

Hozzátette: szerinte az elsőként elkelt csikók nagyon drágák voltak, de több jó felépítésű jószágot is látott, ami megérte az árát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában