kirándulóhely

2018.09.15. 10:00

Kerékpárút vezet majd a kereki várhoz

Az elmúlt években sokszorosára növelték a turisták számát a településen, a jövőben pedig kerékpárút kötné össze a Balaton-partot közvetlenül a kereki várral. Ezzel a lehetőséggel élve sokan felfedezhetik majd a környék értékeit.

Kovács Gábor

Egyedülálló, s talán még kevéssé ismert látványosságokat tartogat Kereki. Itt található a megye leginkább épen maradt várroma, és Somogy teteje, vagyis a legmagasabb pontja, a 316 méter magas Almantető. Kereki összekapcsolódhat a Balaton-parttal egy épülő kerékpárúttal. Erre három település 510 millió forintos támogatást nyert.

– Összefogással sikerül megépíteni a Szántód-Kőröshegy-Kereki kerékpárutat, amely nyomvonalának tervezése szeptember közepétől megkezdődhet – mondta Csicsai László polgármester. – A beruházás a Balaton-partot köti össze a kereki várral, amely a déli part egyetlen hasonló turisztikai látványossága. Ha Kerekibe jönnek a vendégek, a balatoni szezonban rossz idő esetén sem kell messzire eltávolodniuk a tóparttól. Tehát a környékbeli települések fejlesztése a Balaton-parti üdülőövezetben élők érdeke is.

A kerékpárút kilenc kilométeres nyomvonalát hamarosan megtervezik. Kerekiben a Dózsa György utca felújítása 950 méter hosszan már megtörtént belügyminisztériumi támogatással. Itt piktogramos jelöléssel jelzik majd az utat a várdomb aljáig, a Czikó-pihenőig, melyet az első kereki várnagyról neveztek el.

– A középkori téglavár a XIV. században a szlavón hadiút ellenőrzésére épült – ismertette Csicsai László. – Az akkori megyeszékhelyet, Somogyvárt kötötte össze Enyinggel, és ezen át a székesfehérvári hadiúttal. Vámszedőhely volt és stratégiai szerepet játszott. A török időkben felrobbantották, mert felújítani és védeni nem tudták. A téglák egy részét a lakosság elhordta, de jelentős romok maradtak a kétszintes várból.

A várterület az állam tulajdona. A kezelő SEFAG, a Magyar Természetjárók Szövetsége és a Magyar Turisztikai Ügynökség mint szakmai szervezet nyújtott be pályázatot kereki önkormányzattal együttműködve egy feltárásra. Ennek első ütemében kilátóterasz és sétaösvény épülhetne a várnál, mert gyönyörű panoráma nyílik a kőröshegyi völgyhídra, a tihanyi félszigetre és Balatonra.

A környék értékpontjait a polgármester ötlete alapján összekötötték egy túraútvonalon nezdei kézfogó néven. 2015 óta tartanak túrákat, immár a Nyitott Balaton Program keretében is. Kezdetben évente 2-3 ezer ember vett részt ezeken, de a látogatószámot évi több mint 10 ezerre növelték. Az út a kereki Hősök parkjából vezet a Czikó-pihenőn át a kereki várhoz, majd az Almantetőre. Onnan a nezdei szoborparkba, végül a szóládi löszpincesorra. A 13 kilométeres családi túrának van egy 22 kilométeres változata is, ami a balatonföldvári kilátónál ér véget.

Kerekiben jelenleg felújítják a művelődési házat, és a volt óvoda épületéből egy civil házat, oktatási teret alakítanak ki. Bár elöregedő a település, de a lakosság száma nem csökken a születések és a beköltözők miatt. Jó a közlekedés, mert közvetlen autópálya lehajtóval rendelkeznek, és a Szántód-Kaposvár út mellett fekszik a község. Munkanélküliség gyakorlatilag nincs a településen. Nemrég az Alföldről egy madárpark költözött ide, ők is évi tízezres látogatószámot érnek el. Csicsai László hozzátette: a terveik szerint egy újrahasznosított anyagokból készült játszóteret építenek majd, illetve egy mezítlábas parkot alakítanak ki. Itt különböző járófelületeket alakítanak ki: fatuskókból, agyagból, kavicsból, kukoricacsutából, fenyőtobozból. A kerékpárút mellé kerékpáros szolgáltatásokat is bevezetnének. Szálláshelyet már sikerült létrehozni, mert a református egyház imaháza kulcsos házként is működik, és minden héten volt vendég.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában