változó a kép

2019.07.15. 09:00

Keserédes almaszüret jön a gyümölcsösökben

Kisebb és kevesebb almára számítanak az idén az almatermelők, mint egy évvel korábban. A megyében a gyümölccsel foglalkozók eltérő termésre számítanak.

Koszorus Rita

A viszontagságos időjárásnak köszönhetően nyár eleji becsléseik alapján a tavalyi rekordév után kisebb méretű gyümölcsre és kevesebb almára számítanak az idén az almatermelők, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor összegzésükből kiderül, nem mindenhol egyértelmű, hogy tényleg szerényebb lesz a szüret. Orgel László Kaposfüreden termel, lapunk kérdésére azt mondta, szerinte még nem látni, mennyi lesz a kiesés.

– Éppen az almásból jöttem most – mondta az almatermelő érdeklődésünkkor. – Ilyenkor még nem biztos, hogy kicsi lesz az alma. A termés egyelőre jónak mutatkozik nálam, de ahhoz még jönnie kell egy kis esőnek.

Hozzátette: a májusi sok eső miatt nem tudtak jól védekezni a kártevők ellen, a varasodás nem kímélte a gyümölcsöst.

Zákány környékén, délen nem volt csapadékhiány, így ott nem számítanak kisebb szemekre. – Normális, közepes lesz a termésünk – mondta Varga József, zákányi termelő. – A mi vidékünkön esett elegendő eső, így mennyiség szempontjából nem állunk rosszul. A minőséggel lesznek gondok, úgy becsülöm, húsz százalékos lesz kiesés a szüret végén.

Tekintve, hogy csapadékból nem jutott arrafelé elég, apró almára számítanak Siófok környékén is a Balatontól Tabig terjedő termőterületen. – A mi környékünkön nem érte el a csapadék mennyisége a 200 millimétert – mondta a Somogyi Hírlapnak Szabó Zoltán termelő. – Mostanra már 400 milliméternek kellett volna esnie, ezért nem tudott megnőni a gyümölcs.

Szabó Zoltán elmondta: a károsítók és a csapadékhiány miatt az almatermés felére számítanak. – Szerintem sok vállalkozás ebben az évben elgondolkodik a jövőn – magyarázta. – Sokakhoz hasonlóan is csökkenteni fogjuk a gyümölcsös területét, azt tervezzük az almát teljesen kivágjuk.

Somogyban is tendencia, hogy egyre többen hagytak fel a gyümölcs termesztésével, mivel roppant költséges és időigényes. Panaszaink nagyjából hasonlóak a drága növényvédő szerektől, amelyek nélkül jó eséllyel még kevesebb terem, s ott van még a munkaerőhiány is. Egyre többe kerül olyan alkalmazottat találni, aki hajlandó a roppant kézimunka igényes munkára.

Rekordév után feketeleves

Tavaly csúcsokat döntött az almatermesztés, rekordtermést szüreteltek a gazdák. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács előzetes felmérése szerint kevesebb lesz idén az almatermés. A szakmai szervezet 450 ezer tonnás hozamra számít, ám ez még változhat, hiszen a szüret messze van még. Az viszont már most is világos, hogy az idei időjárási viszonyok miatt nem lesz kiemelkedő a termés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában