magyar jelnyelv napja

2017.11.09. 17:30

Kevés a jelnyelvi tolmács a megyében

Több jelnyelvi tolmácsra lenne szükség Somogy megyében is. Mint megtudtuk, sok esetben azok sem maradnak a szakmában, akik elvégzik a képzést. November 9-e a magyar jelnyelv napja.

Gyeszát Zsolt, [email protected]

Kevés a jelnyelvi tolmács, több szakember kellene – tudtuk meg Szalkai Ivántól, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (Sinosz) megyei titkárától. Csak három főállású jelnyelvi tolmács van a megyei tolmácsszolgálatban, így nekik sok munkájuk van. A megyei titkár szerint a képzésre jelentkezők száma sem túl sok, és olykor azok sem maradnak a szakmában, akik megszerzik a szükséges képesítést. Szalkai Iván szerint kétévenként indul képzés Budapesten, mely magas szintű betekintést nyújt a tolmácshallgatóknak a jelnyelv használók életébe és gondolkodásába. Ugyanakkor erre a képzésre leginkább a főváros környékén élők jelentkeznek, hiszen megyénkből nehézkes a feljutás.

A megyei titkár úgy véli: több jelnyelvi tolmácsolásra lenne szükség például az egészségügyi és oktatási intézményekben, azokon a munkahelyeken, ahol hallássérültek dolgoznak, városi és szakmai konferenciákon, rendezvényeken, s hasonlóképpen a közigazgatásban és bankokban is.

Szalkai Iván szerint a siketek és nagyothallók megítélésében tapasztalható ugyan pozitív elmozdulás, de még mindig sok a negatív, előítéletben gazdag hozzáállás. Emellett napi szinten kerülnek hátrányos helyzetbe. – Ha nincs velünk jelnyelvi tolmács, aki nemcsak a kommunikációnkat segíti, hanem a háttérzajokról is folyamatosan informál, akkor hátrányos helyzetbe kerülünk – fűzte hozzá a megyei titkár. – Hiszen ekkor nem biztos, hogy minden információt megkapunk.

Mint megtudtuk, a Sinosz adatai alapján közel egymillió ember küzd valamilyen hallásproblémával hazánkban, s van statisztika, mely szerint emelkedik ez a szám. A Sinosz megyei szervezetének jelenleg megközelítőleg ötszáz tagja van, nagyjából tíz éve stagnál ez a létszám. Közel hatvan százalékuk időskori halláscsökkenéssel küzd.

A megyei szervezet jelnyelvi tolmácsszolgálatot, jogsegélyszolgálatot, érdekvédelemmel kapcsolatos segítséget, szakmai és szabadidős közösségi programokat nyújt tagjainak.

Hatvankét éves a megyei szervezet

Fennállásának 110. évfordulóját ünnepli a Sinosz az idén. Ugyanakkor Szalkai Iván szerint sokan nem tudják még ma sem, hogy 62 éve létezik a Sinosz Somogy Megyei Szervezete. November 9., a magyar jelnyelv napja kihangsúlyozza a magyar jelnyelv fontosságát és szerepét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában