ökumenikus imahét

2019.01.21. 15:45

Kezdjünk el végre szeretni és imádkozzunk a bajba jutottakért

Elkezdődött az ökumenikus imahét Kaposváron is. A hét végig tartó programsorozat minden este más templomban várja a híveket. Az idei hét anyagát indonéz keresztények állították össze.

Marosi Gábor

Zsúfolásig megtelt a kaposvári evangélikus templom vasárnap este az idei ökumenikus imahét nyitónapján. A különböző felekezetek tagjaihoz Varga László megyéspüspök szólt, prédikációjában a szeretet szétáradásáról beszélt.

– Isten és a Szentlélek szeretete jelen van közöttünk – hangsúlyozta Varga László. – Életünk legmélyebb pontjait keresi, a sebzett, bűnös pontokat, mert szeretné gyógyítani és újjáteremteni bennünket. Isten szeretete árad, mint a víz, ha befogadjuk és hiszünk benne, akkor ez túlcsordul rajtunk azok felé, akik éheznek és szomjaznak rá. A sátoros ünnep alkalmával Jézus felkiáltott és azt mondta: aki szomjazik az jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem, annak szívéből élő víz forrásai fakadnak.

– A tapasztalat azt mutatja, hogy ez nem így van – folytatta a megyéspüspök. – Sem az egyházban, sem a közösségekben, sem a társadalmunkban, sem a környezetünkben. Nem a szeretet árad ki és nem Krisztus, hanem sokkal inkább a szeretetlenség, az igazságtalanság, amely mindig megosztja az életünket. A kezdetek egyházában össze volt kapcsolva az istentisztelet a szegények szolgálatával. A közösség tagjai törődtek a szegényekkel, befogadták őket és gondoskodtak azokról, akik szociálisan hátrányban voltak. A keresztény közösségekben egyenlőség uralkodott.

– Régen figyeltek egymásra a közösség tagjai – fogalmazott Varga László. – Hiteltelenné teszi a kereszténységet, hogyha nem vállal közösséget az éhezőkkel, az üldözöttekkel, a betegekkel, a hátrányos helyzetűekkel. Azt az örömhírt kell hirdetni, hogy eljött közénk Isten országa, ebbe a városba, és ha hiszünk ebben, akkor meg kell változtatunk a gondolkodásunkat, a szemléletmódunkat legalább olyan szinten, hogy észre vegyük, megszólítsuk őket, meghallgassuk a kiáltásukat, a szenvedéseiket, a bajaikat. Imádkozunk, hogy ezek az igazságtalanságok megszűnjenek, lépjünk a megtérés útjára és kezdjünk el végre szeretni – tette hozzá Varga László.

Pongrácz Máté, evangélikus lelkipásztor kérdésünkre elmondta: az ökumenikus imahét egy világméretű programsorozat, amelyben az összes keresztény egyház benne van. Magyarország a 1990-es évektől – a kommunizmus végétől – vesz benne részt aktívan. Pongrácz Máté hozzátette: Kaposváron ez nemcsak egy kirakat eseménye a történelmi egyházaknak, hanem nagyon mély háttere is van. Az esti alkalmak után ugyanis a lelkészek és a papok összegyűlnek és megbeszélik mire hívattak el és hogyan lehetne közösségben tenni Kaposvárért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában