gyermekpszichiátriai ellátás

2018.10.19. 17:30

Ki sem derül, hogy baj van a gyermekkel

Országszerte fejlesztik a gyermekpszichiátriai ellátást, erre a célra hatmilliárd forintot fordítanak. A lépést fontosnak tartják a szakemberek, hiszen sok az ellátásra szoruló kis beteg.

Koszorus Rita

Fotó:

Egy nemzetközi tanulmány szerint a mentális betegségek 10 és 30 éves kor között kiemelkedően gyakoriak, 10 éves kor után pedig gyakrabban fordulnak elő, mint az összes többi gyermekgyógyászati betegség együttvéve. Magyarországon pedig minden öt gyermekből egy, pszichés zavarral küszködik.

Mátraházi Tibor, gyermekpszichológus szerint gyakran az okoz gondot, hogy nem jut el a beteg a szakemberhez. – Ha egy kistelepülésen, vagy nem a megyeszékhelyen él a család, nem tud rendszeresen eljárni a szülő a gyerekkel terápiára, – mondta a kaposvári szakember. – Sokba kerül az utazás, vagy nehezen oldja meg. A másik gond, hogy pszichológushoz se nagyon viszik el a gyereket, nemhogy pszichiáterhez.

A hiperaktív vagy depressziós gyerekre gyakran legyintenek, hogy eleven és ennyi az egész. A fiatalok körében még gyakran előforduló problémának látja a gyermekpszichológus a drogproblémákat. – Ennek orvoslása nem úgy megy, hogy lebeszéljük a pácienst a drogozásról – mondta Mátraházi Tibor, gyermekpszichológus. – Nem tudunk mit ajánlani a drog helyett, életmódbeli változás kell. Olyasmi, ami jobb, mint a drog.

Ez komoly probléma, tette hozzá. S nem az iskolákban kell megoldani, hiszen sokszor otthon olyan a közeg, ahol droggal találkozik a gyerek.

Mátraházi Tibor azt mondta: a gyermekpszichiátriai ellátás működik a megyében, vannak jó szakemberek. Persze fejlesztésre mindig szükség van, de szerinte inkább a mentális betegségekkel foglalkozó szakembereknek a települési háziorvosokkal kellene szorosabban együttműködni.

Szigeti Mónika, a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója tapasztalatai szerint kevesebb a pszichiátriai eset a fiatalok között, mint pszichológiai. – Mi a pszichológiai ellátás területén dolgozunk, a nevelési tanácsadás területén – kezdte a megyei főigazgató. – Általában olyan pszichés kórképekkel találkozunk, amelyek nem a gyermekpszichiátria körébe tartoznak. A gyermekkori depresszió azonban előfordul, a figyelemzavar és a hiperaktivitás a leggyakoribb.

Amennyiben ilyen beteggel találkoznak, azonnal a gyermekpszichiátriai szakrendelésre küldik, vagy a megyei szakértői bizottsághoz.

A diagnózishoz azonban a szülők és az iskola jelzései is nagyon fontosak. A depresszió első jeleit ugyanis már a szülő is észreveheti a gyermeken, a hirtelen súlyvesztésből vagy gyarapodásból, hangulatváltozásból.

Kevés a szakember

Országszerte nem hemzsegnek a gyermekpszichiáter szakorvosok, ez az alapvető probléma vélekednek az érintettek. – Ők nyilván a nagy egyetemi városokban összpontosulnak – mondta Szigeti Mónika. – A megyében kevesebben vannak és nagyon jó lenne, ha fejleszthető lenne a rendszer. Már csak azért is, mert a jelenleg aktív szakemberek nagyon leterheltek.

Somogy megyében csak ambuláns gyermekpszichiátria van, tehát hosszú távú terápiára itt nincs lehetőség. Legközelebb Pécsett van fekvőbeteg ellátás a Gyermekklinikán. Itt kezelik az egész Dél-Dunántúlról érkező kis betegeket, nullától tizennyolc éves korig, itt látják el az ambuláns betegeket is. A klinika speciális feladataiból következően a betegek egy része az egész ország területéről érkezik. Itt is várható fejlesztés a kormányzati programnak köszönhetően.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában