van megoldás?

2018.12.15. 15:52

Kilátástalan helyzetbe került egy darányi család

Kétségbeejtő helyzete miatt fordult a szerkesztőségünkhöz segítségért a darányi Czukorné Kovács Ibolya.

Kovács Gábor

Igyekeztünk utánajárni az ügyének, de azt tapasztaltuk, hogy a hatóságok mindenütt szabályszerűen jártak el vele szemben, ám mégis előfordulhatott, hogy egy adminisztratív hiányosság miatt az a veszély fenyeget, hogy megszűnhet minden ellátása. Svájci frankos kölcsönét nem tudta törleszteni, emiatt úszott el a háza, amit elvett a bank. Kilakoltatása után le kellett adnia a családtagoknak a régi lakcímkártyákat. Nem kerültek utcára, mert az ismerőseik jóvoltából meghúzhatták magukat egy házban, amelynek meghalt a tulajdonosa, így jelenleg hagyatéki eljárás alatt áll. Ide tehát emiatt nem tudtak bejelentkezni. Közben olyan új lakcímkártyát kaptak, amelyen csupán a település neve szerepel.

A család azt hitte, hogy erre minden ellátás ugyanúgy jár, mint eddig, ám mégis megvonták tőlük a szociális támogatásokat. A legnagyobb érvágást az okozza, hogy így a gyermekek után nem kapnak családi pótlékot, sem gyes-t. Az anyának egy négyéves autista kisfia, és egy 17 éves másik gyermeke van, aki iskolába jár. Az államkincstárnál azt mondták az édesanyának, hogy csak bejelentett lakcímre vagy banki számlaszámra tudják küldeni a járandóságukat.

A megoldás a számlaszám lehetne, de a hölgy attól tart, ha egy számlát nyitnak, a végrehajtó azonnal inkasszót tesz rá, és a végeredmény ugyanaz: nem kapnak semmit. A házukat elvesztve sem indulhatnak tiszta lappal, mert a tartozásokról ezután is megérkeznek az elmaradt közüzemi számlák. Karácsony előtt maradtak ellátás nélkül, ami tragédia a családnak.

Megkerestük Villányi Lászlót, Darány polgármesterét, aki az ügyről szólva elmondta: a hatóságoknak be kell tartaniuk a törvényességet, de szerinte lehet megoldást találni. Kézenfekvőnek tűnik, hogy a hölgy a szülei lakcímére jelentkezzen be, illetve úgy tudja, hogy a hagyatéki eljárás is a végéhez közeledik, akkor pedig bejelentkezhet majd az új lakhelyükre a család.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában