olvasnivaló

2020.04.28. 10:00

Korona Könyvtár a hasznos időtöltésért

Korona Könyvtárat nyitottak a faluközpontban Agyag Éva képviselő kezdeményezésére.

Gamos Adrienne

Barátai a baranyai megyeszékhely több pontján is gyűjtöttek a darányiaknak könyveket; összesen mintegy kétezer darabot. – Az utcai bibliotéka kialakításában segédkeztek a közhasznú munkások is, a művelődési ház melletti kis pavilonban közel 300 kötet között lehet válogatni, továbbá folyóiratokat is elvihetnek a betérők – mondta a Korona Könyvtár ötletgazdája. – Ahogy fogynak a példányok, úgy tölti meg újabbakkal a polcokat. A könyvtár reggel nyit, este bezár és önkiszolgáló jelleggel működik. Az egészségügyi előírásokat itt is be kell tartani, egyszerre csak egy valaki tartózkodhat védőkesztyűben a nyitott könyvtárban. Az utcai bibliotéka létrehozásával a cél, hogy a koronavírus idején segítsék az itt élőket a szabadidő még hasznosabb eltöltésében.

Ám a településen vannak, akik már megtalálták szabadidejük eltöltésének talán leghasznosabb módját: összefogtak az önkéntes varrónők, és ingyen készítik a szájmaszkokat. Van, aki munka mellett, s van, aki nyugdíjasként dolgozik azon, hogy a mintegy 950 lelkes Darány minden polgára kapjon a védőfelszerelésből. Eddig családonként egy-egy maszk jutott. A varráshoz szükséges anyagokat az önkormányzat és egy magánvállalkozó biztosítja.

Szabóné Berta Zsuzsanna örömmel segít másokon, azt mondja, vannak, akiknek a mindennapi betevőre sem futja. Agyag Piroska kint a szabadban varrja a mosható, fertőtleníthető szájmaszkokat, ottjártunkkor megemlítette, hogy 116 darabot már leadott és hozzátette, hogy ez a legkevesebb, amit a falubeliekért megtehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában