Megyei közgyűlés

2019.05.24. 20:35

Közös márkát is épít Somogy és Verőce

Nagy volt az egyetértés a Somogy Megyei Közgyűlés soros ülésén, a képviselők minden napirendet egyhangúlag szavaztak meg.

Koszorus Rita

Az ülés nyitányaként Biró Norbert közgyűlési elnök felhívta a képviselők figyelmét a vasárnapi európai parlamenti voksolás tétjére és fontosságára.

Majd Molnár Gábor megyei rendőr-főkapitány tartott beszámolót a somogyi rendőrök elmúlt évi tevékenységéről. Azt mondta: nehéz, de eredményes volt 2018. Harmadára estek vissza a kiemelt bűncselekmények és csökkent a halálos balesetek száma. – 2010 óta negyedére csökkent a regisztrált bűncselekmények száma – fogalmazott Molnár Gábor. – Illetékességi területünkön tavaly 5544 ilyen eset volt, amely 14,5 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. A tavalyi volt az elmúlt évek legjobb eredménye.

A közterületen elkövetett bűncselekmények száma növekedett, hiszen míg 2017-ben 1774, addig tavaly 1845 fordult elő. Bűnügyi fertőzöttség szempontjából a kaposvári és a siófoki rendőrkapitányság területe a legfertőzöttebb. A megye pedig a százezerre vetített bűncselekményszám alapján az ötödik legfertőzöttebb az országban.

A megyei rendőr-főkapitány beszámolójában kiemelte: az idegenforgalmi szezonban már tavaly is az új szemlélet alapján jártak el kollégái, ezt kívánják tenni az idén is. A büntetés ugyanis nem cél, csak eszköz, ezért a rend őrei leginkább figyelmeztetnek, ha valaki vét. Ennek eredménye, hogy a siófoki Petőfi sétányon a korábbinál jóval kevesebb, összesen 44 bűncselekményt regisztráltak tavaly.

Újabb utak újulnak meg Somogyban

A gyorsút építése miatt bővítik a Magyar Közút Kaposvári Üzemmérnökségét, a jelenlegi 1,7 hektárról 2,7 hektárra nő a területe. A plusz feladatok ellátása természetesen több humánerőforrást is igényel, így negyvennel több munkatársra lesz szükség a cégnél, mondta el a közgyűlésen Németh Zsolt, a társaság megyei igazgatója.

Emellett a Magyar Falu Programban ütemezetten hajtanak végre útfelújításokat, a megyében 25 kilométer hosszan 2,5 milliárd forint értékben. A nyár elején induló első ütem érinti Darány, Drávatamási, Osztopán és Somodor térségét. Az októberben startoló második ütemben Somogyudvarhely, Somogyvár, Ráksi és Kánya térségében dolgoznak majd.

Nemzetközi pályázatokon is indulnak

Három nemzetközi pályázaton való szereplésről is döntöttek a képviselők pénteken. A Gastromap nevű horvát–magyar program keretében összekapcsolják a somogyi és a verőcei megyei fesztiválokat, valamint közös marketingstratégiát és márkát alakítanak ki. A pályázat célja, hogy az Eurovelo 13 kerékpáros útvonalra kapcsolódó kerékpáros hálózatot hozzanak létre. Ez Somogy megyében összesen 72 kilométer hosszú lenne, amelynek kitáblázásáról, szervizpontok és pihenőhelyek létesítéséről a megye gondoskodik. A természeti területek fenntartható használata pályázaton a horvát Ludberg várossal működnének együtt, s biztosítanák a természeti és védett területek kezelőinek összefogását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában