mennyit bírsz?

2018.09.07. 20:00

Különóra – óriási a választék, de nagy a szülők felelőssége

Úszás, színjátszás, néptánc, képzőművészeti szakkör, angol, birkózás. A sort még sokáig lehetne folytatni, így hát ember legyen a talpán, aki a hatalmas választékból jól választ ilyenkor tanév elején, melyik a gyermekének a legmegfelelőbb különóra.

Fenyő Zsuzsa

Szepesiné Juhász Mária kislánya most kezdte az általános iskola harmadik osztályát. Hetente kétszer jár néptáncra az Együd Árpád Alapfokú Művészeti Iskolába (AMI) és kétszer gyógyúszásra. Édesanyja elmondása szerint Réka még óvodában kezdett néptáncolni.

– Itt nem csupán mozoghatnak a gyerekek, de sokat tanulnak a hagyományokról, fejlődik a kommunikációjuk, a mozgáskultúrájuk és egy nagyon jó közösségben töltik a szabadidejüket – mondta Szepesiné Juhász Mária. – Viszont az is igaz, hogy a heti két úszás és a két néptánc meglehetősen lefárasztja gyereket.

Szigeti Mónika gyermekpszichológus, a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója szerint fontos, hogy a választott különóra illeszkedjen a gyermek érdeklődéséhez, és ne a szülő valósítsa meg ilyen módon a vágyait.

– Akár már óvodás korban el lehet kezdeni a gyerekeket játékos foglalkozásokra vinni, ezek lehetnek mozgásos elfoglaltságok, vagy nyelvórák is – mondta Szigeti Mónika. – Fontos azonban, hogy nem szabad túlzásba vinni, ebben a korban heti egy-két óra bőven elég. S mindig szem előtt kell tartani, hogy a gyermek mennyire terhelhető, mennyire fárad el az iskolában, a mértékletesség elvét célszerű betartani.

– A szülőkre nagy felelősség hárul ezen a téren is – tette hozzá a pszichológus –, hiszen nekik kell látniuk, mi az, amit a gyerek örömmel csinál, s meddig lehet őt terhelni.

A különóra kiválasztásánál persze több szempontot is figyelembe kell venni. Nem elég, hogy a gyereket érdekelje, számít az ár is, s hogy milyen időpontban és hol tartják a foglalkozást.

Deli Szidónia, az Együd AMI igazgatójának tapasztalatai azt mutatják, hogy a gyerekek szívesen járnak néptáncra, jelenleg az iskola 10 évfolyamán körülbelül 200 gyerek tanul. A néptánc iránt mindig nagy az érdeklődés, bár nem kiegyenlített a nemek aránya, mivel sokkal több lány jelentkezik, mint fiú.

A Vadvirág Alapítvány képzéseire is nagy az igény. Itt egy Tanulás Könnyítő Programra is lehet jelentkezni, ahol gyakorlatilag tanulni tanítják a gyerekeket. Völgyi Rita, az alapítvány ügyvezetője azt mondta, ez a foglalkozás is népszerű, de úszásóráik is mindig megtelnek.

Hajnalka három gyermek édesanyja, neki lényeges, hogy a gyerekei sportoljanak és tanuljanak nyelveket, de mindezt úgy, hogy nem menjen a tanulás és a pihenő idő rovására. – Nem könnyű összeszervezni ezt a rengeteg különórát, de ha a gyerekek szeretik és bírják, akkor megoldjuk – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában