Sátorral a szabad ég alatt

2019.09.04. 09:20

Leporolták a sátrakat, újranyitják a kempinget Balatonberényben

Húsz év után újra kinyit a balatonberényi Kócsag kemping.

Marosi Gábor

A három és fél hektáros vízparti területtel rendelkező kempingben még zajlanak a felújítási munkálatok, de várhatóan szeptemberben végeznek a szakemberek.

Kisgyörgy Borbála, a Kócsag Kemping vezetője megkeresésünkre elmondta: a csaknem két évtizeden át gazdátlanul pusztuló területen lebontották a régi épületeket, kivágták a veszélyes fákat és felszámolták az illegális kempingezők szemetét. Teljesen új áram- és vízhálózatot építettek ki és egy új kerítést is felhúztak.

– Saját erőből építjük újjá a kempinget – fogalmazott Kisgyörgy Borbála. – Ami itt érték volt, az mind eltűnt vagy teljesen leromlott, ezért hatalmas feladat volt helyreállítani a táborhelyet. Sok fejlesztés elkészült, jelenleg a vizes blokkot építik a szakemberek. Eljutottunk oda, hogy most már tiszta gondozott körülmények között fogadhatjuk a vendégeket és vélhetően pár héten belül ki is nyithatunk. Próbáljuk vonzóvá tenni a helyet, a recepciónk például egy rönkház. Vannak a kempingben telepített mobilházak és lakókocsik, de természetesen sátorozókat és lakóautósokat is tudunk fogadni. Azt gondolom hiánypótló ez a kemping, hiszen ekkora területű táborhely nincs a közelben – hangsúlyozta Kisgyörgy Borbála, majd hozzátette: a kempingezés kezd visszatérni a köztudatba, a sátorozás pedig reneszánszát éli. Jelenleg 150-200 embert tudnak fogadni, viszont ha lesznek különféle pályázati lehetőségek, akkor tovább fejlesztenek majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában