fotók

2018.10.10. 17:10

Lovagoltak és vetettek a nyílt napon

Lókoponya, állati ivarsejtvizsgálat és vetési bemutató – pályaorientációs napot szerveztek szerdán a Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnáziumban. A nyolcadikos tanulóknak mutatták be színes képzéseik sokszínűségét.

Góz Lilla

Lószerszámokkal telt meg az egyik terem a kaposvári Móricz Zsigmond Szakgimnáziumban szerdán délelőtt. – Az idei tanévben első ízben rendeztünk pályaorientációs nyílt napot, ahol képzési palettánkat mutattuk be a nyolcadikos tanulóknak – mondta el Princz Zoltán. A kaposvári iskola igazgatója hozzátette: gyakorlati és elméleti foglalkozásokat tartottak az általános iskolásoknak. A legnépszerűbb képzésüknek a Dunántúlon egyedülálló lovász szakma számít, sokan erre az ország másik részéről is érkeznek hozzájuk emiatt tanulók. Szeretnék bővíteni ilyen szakirányban képzéseiket.

– Jelenleg az iskolában négyszázan tanulnak, fele szakgimnáziumban, fele szakiskolában. A jövőben indítanánk belovagló, állattartó, biogazdálkodó képzéseket – tette hozzá.

– Vásárosdombóról jöttünk, nyolcadikosok vagyunk és a lovász képzésre szeretnénk jelentkezni. Nyáron voltunk több lovas táborban és nagyon szeretnénk ebbe az irányba továbbtanulni – mondta el Lili és Leila.

Rapatyi Gergely Kaposfüredről érkezett a nyílt napra. – A szakgimnáziumi képzés érdekel, mert a szakma mellé érettségit is szerezhetek. A családi gazdálkodást szeretném továbbvinni – mondta el a nyolcadikos fiú.

A nyílt napon a felsőbb évesek is elmondták véleményüket a tanulóknak az iskoláról. – Mi Göllében állattartással foglalkozunk, vannak kecskék, disznók, itt meg lehet tanulni mindent. Én azt tanácsoltam a fiúknak, használják a józan paraszti eszüket is és el tudják végezni az iskolát – mondta el Pető Martin 11. osztályos gazdász tanuló.

Egyedülálló lovász képzés a Dunántúlon

A nyílt napon az iskola épületében a lovak testtájait ismerhették meg a tanulók. Bemutatkoztak azok a lovardák is, amelyekben a gyakorlati képzés zajlik. A Pannon Lovasakadémián pedig a tizedikesek mutatták be a lovak ápolását és a fedelesben lovagoltak. Korb Zsófia szakmai oktató elmondta: tizedik osztálytól a tanulók egy hetet az iskolában, egy hetet a gyakorlati helyen töltenek.

– Megtanulják az istálló munkát, a takarmányozást, a lovak ápolását, szaporítását, de elsajátítják a fogathajtás és a lovaglás alapjait is – tette hozzá Korb Zsófia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában