átalakulás

2019.07.04. 19:45

Luxusapartmanok épülnek a MTESZ székház villaépületében

Exkluzív szálláshelyeket is kialakítanak a volt kaposvári MTESZ székházban. Az egykori villaépületében már két hónapja dolgoznak a szakemberek. A luxusapartmanok várhatóan az év végére készülhetnek el.

Sonline

Különböző méretű apartmanokat alakítanak ki a MTESZ székház egyik szárnyában. Összesen hat lakást építenek, lesznek köztük olyanok is, melyeket egybe lehet nyitni. A tervek szerint két-háromszobás lakások készülnek és húsz, huszonnégyen férnek majd el.

Az épületet három évvel ezelőtt vásárolta meg a Mecsek-Immo Kft.. Sárdi Péter, a cég ügyvezető igazgatója megkeresésünkre elmondta: amíg üresen állt az ingatlan, addig hajléktalanok tanyáztak a székházban, de pár éve már nem itt élnek a fedél nélküliek. Három év alatt hatvan tonna hulladékot szállítottak el a szeméttelepre. Elkezdődtek a felújítási munkák is, 42 millió forintból új tetőszerkezetet építettek, amely tavaly készült el.

– Jelenleg a villaépület átépítése zajlik – fogalmazott Sárdi Péter. – Két hónappal ezelőtt kezdődött el a felújítás. A számításaink szerint 130 millió forintból korszerűsödhet az épületrész. Sajnos pályázati lehetőségünk nem volt, ezért saját forrásból fedezzük a költségeket. A luxuslakások mellett, közösségi teret is építünk, de reggeliztető helyiséget és parkolót is kialakítunk. A külső tetőteraszra pedig fedélt építünk, valamint megoldjuk azt is, hogy az épület belsejéből is meg lehessen közelíteni, ne csak az udvar felől. Ha nem találunk komoly műszaki problémát, akkor az év végére elkészülhetnek a luxusapartmanok.

– Már most is sokan érdeklődnek – folytatta Sárdi Péter. – Volt, aki szerette volna lefoglalni az épületet, de egyelőre még nem tartunk ott, hogy kiadjuk. Ez egy belvárosi „hotel” lesz és különféle rendezvények exkluzív szálláshelye. Azért vágtunk bele elsőként ebbe a beruházásba, hogy bevételünk is legyen majd, ne csak kiadásunk. Miután elkészültek az apartmanok utána eldöntjük azt is, hogy a volt kaszinóépület milyen funkciót töltsön be. Egy biztos, közösségi és kulturális épület lesz – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában