fotók

2018.06.29. 14:30

Magasba repültek a sapkák, zsebben a diploma

Összesen 441 hallgató tett sikeres záróvizsgát a Kaposvári Egyetem négy karán az elmúlt hetekben. A fiatalok jövőbeni terveiket szövögették a diplomaosztó ünnepségen, amely véleményük szerint a legemlékezetesebb egyetemi élményük volt.

Koszorus Rita

A sikeres záróvizsgát tett hallgatók ünnepi talárt öltöttek, s izgatottan foglalták el helyeiket a Kaposvári Egyetem sportcsarnokában. Mozgalmas időszak lezárása a diplomaosztó, amely mindenkiben más emlékeket hagyott. – Pont olyan volt a képzés, amilyennek elképzeltem a jelentkezéskor – mondta a növénytermesztő mérnöki szakon végzett Szalavári Hajnalka. – Most, hogy végeztem, szeretnék elhelyezkedni a szakterületemen, aztán folytatom a tanulást levelező tagozaton.

Volt olyan is, akinek a munkája megkövetelte a felsőfokú tanulmányok elvégzését, ezért jelentkezett a Kaposvári Egyetemre. – Szükséges volt a munkámhoz, úgyhogy nagyon tetszett a pénzügy számvitel szak – mondta a marcali Fazekasné Orbán Anita. – Jó volt ide járni, kedvesek voltak a tanárok és remek közösség alakult ki. A legemlékezetesebbek a pénzügyes vizsgák voltak, mert megvolt a maguk a nehézsége, de mindig átlendültünk ezeken.

Hellis Silvano de Almeida Pascoal nemzetközi tanulmányok szakon végzett. A fiatalember számára is emlékezetesek voltak a kaposvári évek. – Egy véletlen folytán kerültem a Kaposvári Egyetemre – mondta az angolai származású hallgató. – Könnyebbnek gondoltam a képzést, de elég sokat kellett tanulni. Ennek ellenére szívesen emlékszem majd vissza a kaposvári évekre, főleg erre a napra.

Az intézmény sokat fejlődött az elmúlt évben, mondta Szávai Ferenc rektor ünnepi beszédében. Kiemelte: a campus azon nyolc között van, amelyek felsőoktatási- és ipari kapcsolatok terén komoly pályázati eredményeket értek el. – Ott vagyunk tehát a magyar felsőoktatás térképén ez nagyon nagy dolog – mondta Szávai Ferenc a diplomaosztó ünnepségen. – Oktatók minőségében az első 10 között, az intézményi rangsorban pedig a magyar egyetemek első harmadában. Pedig nagyon messze vagyunk Budapesttől, de nekünk az a missziónk, hogy itt, helyben vívjuk meg harcainkat.

Szávai Ferenc a frissen végzett hallgatókhoz szólva úgy fogalmazott: most belevethetik magukat a munkaerőpiac tengerébe. – A diploma egyfajta presztízst és erőt jelent – fogalmazott a Kaposvári Egyetem rektora. – Aki diplomát szerez, az a munkanélküliséget kerüli el és egy szabadabb életpályára számíthat.

A rektor megköszönte a szülőknek, hogy gyermekeiket eljuttatták idáig, s az egyetem minden munkatársának áldozatos munkáját.

Többen végeztek a Kaposvári Egyetemen

Az Agrár- és Környezettudományi Karon 48-an, a Gazdaságtudományi Karon 62-en, a Pedagógiai Karon 271-en, s a Rippl-Rónai Művészeti Karon 67-en záróvizsgáztak. Sikeres vizsgát összesen 441-en tettek, közülük 117-en nyelvvizsga hiányában nem kaptak oklevelet. 15 külföldi hallgató is sikeresen fejezte be tanulmányait a Kaposvári Egyetemen, ők is az ünnepségen vehették át diplomájukat.

Százzal nőtt az elmúlt esztendőben a Kaposvári Egyetemre első helyen jelentkező hallgatók száma. A diplomaosztó ünnepségen doktori és habilitált doktori, egyetemi tanári címeket adtak át, valamint köszöntötték az Artcadia-, a Balogh László -díjakkal jutalmazott hallgatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában