Egyesületi nap

2018.01.20. 11:41

A magyar kultúrát ünnepelték

Ez a mi napunk és a mi ünnepünk! – ezzel a kijelentéssel vették birtokba a színpadot a kaposvári egyesületek, civil szervezetek képviselői, akik a közelgő Magyar kultúra napjához kapcsolódóan adtak műsort, mindenki bemutatta a saját tevékenységét.

K.G.

Az Együd Árpád Alapfokú Művészeti iskola több néptánccal és énekkel készült, öt fiatal táncosuk nemrég regionális szólótánc versenyen vett részt. Berzencei ugrálóst és csárdást is előadtak, tudtuk meg Tóth Tibor János tánctanártól.

A tíz éve működő Korona Nyugdíjas Egyesület bordalokkal emelte a hangulatot, vezetőjük Szerencsés Józsefné elmondta: az időseknek fontos a hagyományőrzés, szeretik és ápolják a magyar kultúrát. A Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság Takáts Gyula hagyatékára hívta fel a figyelmet, tudtuk meg Egerszegi Edit ügyvezető titkártól. Parill Orsolya, a költő unokahúga és jogutódja tartott előadást. Elhangzott, hogy az idén terveznek egy kötetet Takáts Gyula családi, illetve három hölggyel folytatott levelezéséből. A műsorban a Liszt Ferenc Zeneiskola növendékei és versmondók is részt vettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában