első osztály előtt

2019.08.14. 14:00

Már a nyáron is fejleszthető a feladattudat a leendő nebulóban

Mindenre nem lehet felkészíteni az általános iskolát kezdő gyermeket, de több mindent is tehet a szülő ennek érdekében. Sok múlik azon, hogy milyen minőségben telik majd el az első osztály kezdeti időszaka.

Gyeszát Zsolt

– A megfelelő kommunikációval segíthet a legtöbbet a szülő az iskolakezdéstől feszültebb gyermekének – mondta Mátraházi Tibor iskolapszichológus. Megkérdezheti a leendő kisdiáktól, hogy mit vár az iskolától, hiszen ha téves elgondolásai vannak, azt még lehet korrigálni. Még a nyáron érdemes feladatok elé állítani a leendő nebulót, mely segíthet majd az iskolarend megszokásában. Ez lehet csupán az is, hogy tegyen rendet a szobájában, színezzen ki végig egy kifestőt vagy mondja meg ő, melyik ruhát szeretné felvenni aznap. Így erősíthető a feladattudat.

A szakember több somogyi falusi iskolát is látogat, s tapasztalatai szerint kulcsfontosságú szerepe van az első osztály első két-három hónapjának. Lényeges ugyanis, hogy megfelelő közösséget alakítsanak ki a gyerekek. Hiszen csak az osztályközösség tudja támogatni azt a gyermeket, akinek nehezebben megy a beilleszkedés.

A pszichológus a viselkedésben látja a legnagyobb problémát, sok esetben ugyanis agresszívebb magatartást tanusítanak az első osztályt kezdő fiatalok. Jóllehet bizonyos mértékig ez természetes, ugyanis a kötött idejű tanórák révén leterheltebbé, fáradtabbá, idegesebbé is válhat a gyermek. A szakember szerint a szülőnek fel kell készülniük erre, s türelemmel kell fogadni ezt is, fenntartani a kommunikációt gyermekükkel. Ha viszont már az iskolától kap visszajelzést a gyermeke kapcsán problémás viselkedésről, szükségszerű, hogy együttműködjön az intézménnyel. Ugyanis ha elsőben nem fékezik meg a gondot, a gyermek később is a periférián maradhat. Fontos, hogy részletesen meséltesse a kisdiákot a szülő, így megtanulja kifejezni szavakban is az érzelmeit, gondolatait.

Jóllehet akadnak visszahúzódóbb gyerekek is, akik nehezebben barátkoznak. Aligha tehet mást a szülő, mint biztatja az iskolakezdéstől izguló fiatalt, hogy mindenkinek nehéz ez az élethelyzet. Így tompíthat az esetleges csalódásokon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában