helyi termék

2018.05.11. 20:00

Archoz kötik a portékát – a termelőtől érkezik az igazi minőség

Tizennyolc őstermelő hozta el a portékáját a második alkalommal rendezett helyi termék napra, amelyet a somogyi Vármegyeházán, a Vigasságok terén tartottak. Ötven vendéglátó regisztrált a fórumon.

Kovács Gábor

A hasonló termékbemutatókon és a törzsvevők körében el is fogy az árukészletük, vallotta be a taranyi Kiss László, aki feleségével, Király Annával kézműves sajtokat készítenek. Nyolc-tíz alpesi anyakecskét és néhány Jersey-tehenet tartanak. A háziállataik a nap 24 órájában a legelőn vannak, a készítők szerint ez adja a sajt természetes ízét.

A helyi termék nap azért jó, mert a vásárló egy számára ismerőssé váló archoz tudja kötni a kistermelők által előállított árukat, vallja Kungli Ferenc, aki Szennán állít elő csipkebogyóból, bodzából, kerti áfonyából lekvárokat, szörpöket. De csokis meggy és cseresznye is van a palettán.

Lerövidíti a termelőktől az asztalig tartó utat, ezzel a somogyi identitást is erősíti a helyi termék bemutatása, mondta ünnepi köszöntőjében Huszti Gábor, a Somogy Megyei Önkormányzat alelnöke. A helyi terméknapot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezte a megyei foglalkoztatási paktum bevonásával.

A Kaposvári Egyetem kezdeményező szerepet játszott a helyi terméknapok kialakításában, mert azt gondolták, hogy ez kapocs lehet a termelő és a fogyasztó között. Kezdetben főként előadásokat tartottak, tudtuk meg Szigeti Orsolyától, az egyetem gazdaságtudományi karának dékánjától. Az elmúlt években egyre több termelőt és fogyasztót tud megszólítani a rendezvény.

Az ötletgazda Pósa Roland állatorvos és kistermelő, egyetemi oktató kereste meg az agrárkamarát azzal, hogy segítsenek a szervezésben. Ott sikerrel vették át a koordinációs feladatokat és a rendezvények lebonyolítását. – Egy kistermelőnek nem elegendő, hogy a környéken ismerik, neki meg kell jelennie ilyen rendezvényeken, hogy piacot szerezzen – mondta Mácsai Ádám, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatója. – Egy termelőnek több éves munka, amíg be tudja vezetni a saját termékeit. Itt könnyebben tud kapcsolatokat teremteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában